Bori csodálatos sikertörténete képekkel

2020. március 04. - dr. Farkas Kitti

Bori története azért fantasztikus, mert láthatjuk benne azt, hogy egy jó módszerrel elért siker, milyen elképesztő hatással van az egész életmódra, életvitelre. Nem csak elérte azt az alakot, amit szeretett volna, de az egész életére pozitív hatást indított el ez a változás. Ismerd meg a teljes történetét képekkel.

Borival az első Alakorvoslás Program eseményen találkoztam, amikor az első 30 napos közös Kihívást indítottuk. Egy nagyon jópofa, vagány csajt láttam a közönség soraiban, aki jó dumája mellett a nagyon szép mosolyával is az emlékezetembe véste magát. Amikor beszélgettem a kollégáimnál, akik a BIA mérést csinálták, kiderült, hogy bennük is nagyon pozitív nyomot hagyott. Felhívtam és megkérdeztem, nincs-e kedve sorozat formájában közvetíteni a fogyásának történetét. Legnagyobb örömöre vállalta. Karácsonyra lefogyok sorozata sokak számára volt elképesztő motiváció arra, hogy vele tartsanak. Az eredménye fantasztikus volt, nagyon jó volt látni, ahogy eléri a célját és egyre szebbnek, szexibbnek érzi magát, és ahogy ő fogalmazott "megváltozott az élete". 

Február végén egy szintén személyes eseményre és előtte a közös tornára eljött, és szó szerint nem ismertem fel. Pedig tudtam, hogy jön, hisz egyeztettük vele, hogy készítünk róla "utána" fényképeket. Látok egy csajt a tornán, tudtam, hogy ismerem valahonnan, hogy láttam már ezt a széles mosolyt, de nem ugrott be. Amikor megtudtam, hogy Ő A BORI, akkor hanyatt estem. Egy karcsú, gyönyörű nőt láttam, aki tele volt energiával és csak úgy sütött róla, mennyire jól érzi magát a bőrében. Leírhatatlan boldogság volt számomra, hogy a programommal segítettem neki. 

A torna után, az előadás előtt megtartottuk a fotózást, amelyről megmutatjuk most nektek a képeket és a képek között felelevenítjük a fogyásának történetét, lépésről lépésre. 

Kezdjük a végével, az utolsó részben elmondta, hogy: "Összesen 12 kg-tól és óriási önbizalomhiánytól szabadultam meg. Bebizonyítottam saját magamnak, hogy sikerül elérnem a kitűzött célomat. Összefoglalva teljesen új irányt vett az életem, köszönhetően az Alakorvoslás Programnak, így a nyári születésnapomat már csinosan és magabiztosan várom."  Olvasd el a teljes posztot itt: Bori története: A program megváltoztatta az életemet. 

bori_mg_9654.jpg

 

De honnan indult? Hát innen (kép az eredti posztban!): "Az igazat megvallva az egész eddigi életemet végigkísérték különböző fogyókúrák kipróbálása, melyekkel csak ideiglenes kisebb-nagyobb sikereket értem el, de sohasem állandót. Ráadásul mindezt szenvedéssel, lemondásokkal, önsanyargatással. Az utóbbi 5 évben viszont ha fogytam is pár kilót, nagyon gyorsan visszaszedtem, az a bizonyos "jojó" effektus engem sem kímélt. Most már tudom, hogy a csodamódszereknek titulált fogyókúrákkal milyen nagyon mértékben károsítottam a szervezetem, aminek többek között az lett az eredménye, hogy könnyebben híztam és nehezebben fogytam. Egy ördögi körben éreztem magam."  Olvasd el a teljes posztot itt: Bori története: karácsonyra lefogyok 1. rész.

bori_mg_9689.jpg

 

A Speed szakasszal kezdett, hogy a testét átállítsa hízásról fogyásra. Közben újratanulta mindazt, amit a fogyókúrákról tudott. Így fogalmazott:"Számos tévhitemet oszlatta el élettani, biológiai magyarázataival, melyek közül korábban többről is meg voltam győződve. Végre rájöttem, miért nem ment eddig a fogyás!" A teljes posztot olvasd el itt: Bori története: Karácsonyra lefogyok 2. rész.

bori_mg_9679.jpg

Majd szépen haladt tovább: "Az Alakorvoslás Facebook privát csoportjában nem csak Kitti motiváló, szakmai leírásait és a többi programos tapasztalatait, tanácsait szoktam olvasni, hanem az ajándékreceptekből is gyakran válogatok, hogy még változatosabbá tegyem az étkezésem. A csoport támogató hatását az elmúlt két hónapban is éreztem, úgy érzem, egy szuper közösség tagja lettem. Szóval nekem továbbra sem az étkezés okoz nehézséget a programban, mert könnyen elkészíthetőek és ízletesek a receptek és főzni is szeretek. Tényleg szenvedés és éhezés nélkül fogyok. A mozgás beiktatása az életembe már problémásabb, de szerencsére a hétvégén sokat kirándultunk, többnyire hegynek fel, úgyhogy a minimumot azért most is tudtam teljesíteni." A teljes posztot olvasd el itt: Bori története: Karácsonyra lefogyok 3. rész

bori_mg_9665.jpg

Bekúszott az életébe a sport és letette a cigit. "Sport terén kifejezetten nagy előrelépést tettem: kétszer is voltam futni. Igaz, hogy lassan és keveset. Persze ennek is megvolt az előnye: legalább sokáig tartott! Ezt mindenképpen folytatni szeretném, remélem sikerülni fog. Be kell valljam, hogy nem a kedvencem a futás, sosem volt az. Úszni szívesebben mennék, de az nagyon időigényes. Most viszont jobban ment a futás, mint korábban: először is hála az Alakorvoslás Programnak már tíz kilóval kevesebbet cipelek, és több, mint egy hete nem gyújtottam rá!" A teljes posztot itt olvashatjátok el: Bori története: Karácsonyra lefogyok 4. rész.

bori_mg_9670.jpg

Nagy örömére belefért a régi munkaruhájába. "Végre újra beleférek a munkaruhámba. A nadrággal volt gond, nem is emlékszem, mikor tudtam utoljára kényelmesen viselni. Hat éve dolgozom a mostani munkahelyemen, kezdetben jó volt a nadrág, az akkori méretemre rendelték. Ahogy múlt az idő és az elfogyasztott fánkmennyiség növekedett, úgy kellett először csak a felső gombot  kigombolnom, majd már a másodikat is. Szerencsére az unisex „tehénfelső“ takarta a gombolást, ugyanakkor azért a tudat nem volt éppen kellemes. Aztán egyszer csak már fel sem bírtam húzni a nadrágot. Gondolom, ismerős néhányatoknak a helyzet... A büszkeségem nem engedte, hogy nagyobb méretet rendeljek, vettem magamnak két „tehéngatyát“, inkább mostam őket otthon (a munkaruhánkat különben központilag mossák). Eddig még hordtam őket, bár egyre jobban lógtak rajtam, aztán a héten gondoltam egy nagyot, kipróbáltam a szekrényem hátsó részében bújkáló munkanacikat. Csodák-csodája, nemcsak hogy feljönnek, még kényelmesek is, ráadásul teljesen begombolva." A teljes posztot olvasd el itt: Bori története: Karácsonyra lefogyok 5. rész

bori_mg_9702.jpg

A célhoz közel csupa sikerélmény érte. "Van most is egy jó hírem: a céges karácsonyi bulira sikerült beleférnem egy olyan ruhába, amit évekkel ezelőtt, egy vékonyabb periódusomban vettem, ráadásul akkor is kicsi volt." A teljes posztot olvasd el itt: Bori története: Karácsonyra lefogyok 6. rész.

bori_mg_9708.jpg

És a pillanat, amikor Bori elérte a célját: "Nem győzöm hangoztatni, hogy mennyire örülök annak, hogy rátaláltam az Alakorvoslás Programra. Nagyon sok minden megváltozott szeptember óta, először is az alakom. Egészen elképesztő, hogy ez mennyi minden mást is magával hordoz, nem csak külsőségeket. Azzal, hogy bebizonyítottam saját magamnak (és másoknak), hogy az eddigi sikertelen próbálkozások és kudarcok ellenére most sikerült elérnem a kitűzött célomat, nőtt az önbizalmam, ezáltal a kisugárzásom is más lett. Ez egyértelműen kihat a lelki világomra, a magán- és a szakmai életemre egyaránt. Bizton állíthatom, hogy az elmúlt időszak szakmai sikereihez a magabiztosabb fellépésem által a fogyásom is hozzájárult. A számos pozitív visszajelzésről, dicséretről és bókról pedig nem is beszélve... :)

Nézzük a száraz tényeket, a számokat. Összesen 12 kilót fogytam, jelenleg 64 kg vagyok. A derékbőségem 17, a csípőm 6, a karom 5, a combom pedig 7 centivel lett kisebb. A mellbőségem és a mell alatti körfogatom is jócskán csökkent, 9, illetve 6 centivel. Végül a vádlim is megadta magát, 2 centivel lett kisebb a körmérete. Jóleső érzés kimondani, hogy csinos vagyok!"

Bori! Szívből gratulálok és nagyon büszke vagyok Rád!

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

További információ: https://alakorvoslas.hu/alakorvoslas

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu  címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr2715500044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2020.03.04. 15:33:45

Szuper, a futas, mozgas sokat segit.
süti beállítások módosítása