Bori története: Karácsonyra lefogyok! 1. rész.

2019. november 14. - dr. Farkas Kitti

Borival az Alakorvoslás Nyílt napon találkoztam szeptemberben. A beszélgetések, kérdései kapcsán, egy nagyon jó humorú, belevaló, vagány csajt láttam. Pár héttel később úgy döntöttem, felhívom és megkérdezem, hogy van, hogyan halad, van-e kedve bemutatni a történetét nem csak a végén, hanem folyamatában. Nagy örömömre igent mondott! Így szeretném nektek most sorozat formájában bemutatni a történetét. Íme az első rész, a kezdet.

39 éves vagyok, 76 kg és 167 cm. kep_bori.jpg
Kb. 6-8 éve szépen lassan jönnek fel a kilók, évente "csak" 1-2 kg-t hízok.
"Fènykoromban" sem voltam sovàny (60-62 kg), a csúcs a huszonéveim elején 57 kg volt. Az igazat megvallva az egész eddigi életemet végigkísérték különböző fogyókúrák kipróbálása, melyekkel csak ideiglenes kisebb-nagyobb sikereket értem el, de sohasem állandót. Ráadásul mindezt szenvedéssel, lemondásokkal, önsanyargatással. Az utóbbi 5 évben viszont ha fogytam is pár kilót, nagyon gyorsan visszaszedtem, az a bizonyos "jojó" effektus engem sem kímélt. Most már tudom, hogy a csodamódszereknek titulált fogyókúrákkal milyen nagyon mértékben károsítottam a szervezetem, aminek többek között az lett az eredménye, hogy könnyebben híztam és nehezebben fogytam. Egy ördögi körben éreztem magam.

Egyrészt a jelenlegi súlyom, másrészt a hízási tendenciám teljesen elkeserít, hiszen kiszámoltam, hogyha így folytatom, akkor pár év múlva elérem a 90 kg-ot. A családomban van néhány túlsúlyos nő, attól félek, hogy rám is ez a sors vár. Ezt szeretném elkerülni. A túlsúlyom a lelki állapotomra is hatással volt. Minden reggel a lift tükrében látottak alapozták meg a hangulatomat, igencsak negatív irányba befolyásolva a kedvemet.  

Nyár végén, nyaralás közben bukkantam rá az Alakorvoslás Programra, különösebb keresgélés nélkül, véletlenül, egy női magazinban. Még akkor megnéztem a honlapot, a videókat. Nagyon tetszett a program felépítése, több olyan dolgot olvastam a weboldalon, a blogon, ami elgondolkodtatott, sok mindenre magyarázatot is kaptam (végre…).
Ez fogott meg az Alakorvoslás Programban. Szimpatikus volt, hogy az orvostudomány által igazolt alapelvekre épül, illetve, hogy bármikor kérhető konzultáció a program alapítójához, dr. Farkas Kittihez vagy a programba bevont további orvosokhoz. Úgy éreztem, hogy Kitti magyarázatai az emberi test működéséről, a bennem zajló folyamatokról segítenek kialakítani egy új életmódot, ami nem csak jó pár kilót mínuszt, hanem energikus, boldog jövőt is jelent számomra.

Nem csak esztétikai, hanem egészségügyi okokból is szeretnék fogyni. A vérnyomásom mindig alacsony volt, az utóbbi időben viszont emelkedik, ahogy a vérzsírszintem is. Állandó fáradtsággal küzdök, a fizikai állapotom sem túl fényes. Sokat dolgozom, keveset alszom, szóval a kombináció kimondottan rossz. Ehhez társul, hogy stresszevő vagyok, de legalább tudom magamról, ès igyekszem ésszel kordában tartani, a napi háromszori étkezésre oda kell majd figyelnem az elkövetkezendő hetekben. A program alapelve, miszerint "Egyél rendes kajákat" tovább sarkalltak arra, hogy csatlakozzak a súlycsökkentő diétához.

Kúraszerűen sportolok. Szerencsére az utóbbi években többet mozgok, köszönhetően a kutyámnak, akivel a kutyaiskola nem csak kikapcsol, hanem át is mozgat, így a heti 150 perc mozgás is kivitelezhetőnek tűnik.

Tehát úgy döntöttem, hogy belevágok a programba. Mintegy utolsó esélyként. 

Innen indult a fogyástörténetem.

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

További információ: https://alakorvoslas.hu/alakorvoslas

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu  címre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr7315305652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása