Andi története: Engem minden téren meggyőzött az Alakorvoslás Program

2024. szeptember 12. - dr. Farkas Kitti

Mónika története: Biztosan életmód marad az Alakorvoslás Program a családunkban

2024. augusztus 05. - dr. Farkas Kitti
Kb. 2 éve regisztráltam egy fiókot az Alakorvoslás Program oldalán. A korábbi, más módszerrel bekövetkezett fogyásom eredménye már régóta távol került, 30 kiló fogyás után 10 kg visszajött. Tenni akartam valamit, mert önerőből már hosszú ideje nem sikerült leadnom az újra felszedett kilókat. Ekkor csak ismerkedtem a programmal, de nem vágtam bele.
Az év elején egy sport kihívásra való felkészülés alatt már valamennyire komolyabban vettem a diétát, viszont amikor meghirdették a lehetőséget, hogy Dr. Farkas Kitti személyesen mentorál egy 8 hetes időszakban, azonnal jelentkeztem. A találkozón BIA-mérést készített a doktornő, hogy megnézzük a testösszetételemet, azaz, az izom-, víz- és zsírállományomat.
Megbeszéltük a célt, illetve hogy milyen szakaszok szerint vágjak bele az alakorvoslásba és a lehetséges nehézségeket is. Ilyen az én esetemben az éjszakai munka (kórházban dolgozom, váltott műszakban).
A Speed szakasszal kezdtem, amely egy picit intenzívebb, de számomra nem okozott kihívást. 4 hét után váltottam az Easy-re. Hatalmas mérföldkő volt, amikor 70 kg alá ment a súlyom, amire 5 éve nem volt példa.
img_20240805_111950.jpg
A reggeli mindig a MedWay Diet shake vagy protein szelet volt kávéval, gyakran a vacsi. Az ebéd általában hús, tonhal, salátával.
A MedWay termékek nekem sokat segítettek, mert finomak és laktatnak. Ami még segített a programban maradni, az ételek fotózása és a heti beszámolók, amelyeket a Facebook csoportban osztottam meg vasárnaponként. Plusz motivációt jelentett, hogy azt akartam, hitelesek legyenek az összefoglalók.
A 8 hét alatt voltak tudatos kilengések, úgy érzem, semmiről sem kellett lemondanom. Volt például barack lekvár főzés, amit teljes kiőrlésű palacsintával meg is kóstoltunk, lecsúszott néhány süti, jégkrém és fagyi is (természetesen az ebéd után fogyasztva), és a régóta vágyott éttermünkbe is eljutottunk.
nevtelen_terv_masolata_masolata.png
Végül a 8 hét alatt 5.5 kg fogyást értem el, 73-ról 67.5 kg lettem. A vérnyomásom újból kezd helyreállni, sok ruha lóg rajtam és fel tudtam venni olyan nadrágot, ami már 2 éve hánykolódik a fiókban, arra várva, hogy bele fogyjak. A környezetemnek is feltűnt a változás, amit szóvá is tesznek, ez nagyon jólesik. Az edzésben sokat fejlődtem, mert ha fegyelmezett vagyok az étkezésben és jön az eredmény, a sportban is jobban teljesítek. Heti 2 órát edzőteremben töltök (cross, súlyemelés, erőemelés gyakorlatokkal) és több óra töltök kutyasétáltatással. 
A munka még nincs teljes mértékben elvégezve, hiszen -10 kg a célom, de semmi kétségem afelől, hogy hamarosan elérem a célt. Az Alakorvoslás Program már biztosan az életünk része marad!
Külön büszkeség számomra, hogy 1 hónappal ezelőtt a férjem is elkezdett Easy szakasz szerint diétázni, aminek az eredménye 3 kg fogyás és -9 cm a hastájékról. 
Aki most akar bele vágni, annak üzenem, ne késlekedjen! Amikor elindul a fogyás vagy eléri a célját, nem fogja érteni, mire várt addig.

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval. A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

Edit története: 20 kg-mal mutat kevesebbet a mérleg

2024. július 29. - dr. Farkas Kitti

2020 szeptembere óta követem figyelemmel az Alakorvoslás Programot. Kisfiam megszületése után a programnak köszönhetően sikeresen leadtam 15 kg-ot, amit a terhesség alatt szedtem fel. A Covid miatt szinte alig sportoltam mellette, mivel nem volt még nyitva a konditerem, azért a helyes étrenddel mégis sikerült. Az életmódot mindaddig sikerült is tartanom, amíg apukám 2021 novemberében tragikus hirtelenséggel el nem hunyt. Akkor sajnos “leestem a hintáról”. Külföldön élünk, így valószínűleg emiatt is -a honvágy és szociális háló hiánya- alakul ki sokunkban az evés/nassolás szüksége, mint kompenzáció. Nagyon megviselt az az időszak, elengedtem magam és nem nagyon érdekelt, hogy “jót egyek - jól legyek”. 

nevtelen_terv_masolata_2.png

2023 év végére lettem figyelmes arra, hogy ismét nagyon nem tetszik, amit a tükörben látok. 2024. január 8-án ismét elkezdtem az Alakorvoslás Program szerinti életmódot a súlycsökkentő programmal. A 6 hét Speed után az Easy szakasz szerint étkezem azóta is. Reggelire a Medway Diet Shake-t vagy protein szeletet fogyasztok. Ebéd előtt pedig a sós-karamellás low cal szelet a kedvenc preload-om.

Mára sikerült 20 kg-tól megszabadulni! Ehhez elengedhetetlen volt számomra a heti 3 spinning edzés. A heti 150 perc sport, mozgás szintén fontos eleme a fogyásnak, hogy ne az izmunkat fogyjuk le. Így lesz igazán tartós az eredmény, ha izmot építünk és a zsírból fogyunk. 

nevtelen_terv_7.png

nevtelen_terv_6.png

Most már újra elégedetten nézek tükörbe és nem fogom magam a nyaralás alatt sem kellemetlenül érezni a bőrömben. Sok dicséretet kapok a környezetemtől, nyilván ez is büszkeséggel tölt el. 
Egy másik érdekesség, amire rájöttem, hogy az egészségemre is jó hatással van az életmód. Január óta nem voltam beteg. Oviban dolgozom, ahol napi szinten találkozom mindenféle betegséggel, viszont úgy gondolom, hogy a rendszeres sportnak és az egészséges életmódnak köszönhetően ezek elkerülnek engem.

Dr. Farkas Kitti Facebook csoportjában folyamatosan vannak kihívások, melyek során a napi étrendünket posztolhatjuk, ő pedig szakmai tanácsokkal lát el minket. Ez nekem személy szerint hatalmas motiváció volt, hiszen többszörösen oda kellett figyelnem, hogy mi kerül a tányéromra.

nevtelen_terv_4_2.png

nevtelen_terv_masolata_1_1.png

 

 

 

 

 






 

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval. A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mariann története: Ha tartós változást szeretnénk, akkor szükségünk van az orvosi tudásra és tapasztalatra

2024. július 10. - dr. Farkas Kitti
Három kisgyerekem van, mindhárom terhességnél előjött a terhességi cukorbetegség, diéta kellett, inzulin nem. Eleve mindig egy kicsivel nagyobb súlyról indultam, a terhességek elején jöttek a kilók, és aztán menni viszont nem mentek maguktól. A cukorértékeim mindig visszaálltak, de a kb 90 kg maradt és az érzés is, hogy nem lesz ez így jó. A Facebook dobta fel az Alakorvoslás Program oldalát, beléptem és olvasgatni kezdtem.

A nagyobb szaktudást igénylő témáknál általában leginkább úgy szoktam tájékozódni, hogy kiválasztok magamnak számomra hitelesnek tűnő szakembereket a személyes benyomásaim alapján és az ő véleményükre figyelek. Régebben azt hittem, hogy a fogyás nem ilyen, tényleg csak idetévedtem. Mindig azt hittem, hogy csak kevesebbet kell ennem, mint amennyit felhasználok és kész. Ha nem megy, akkor az az én bénaságom. Láttam én is, hogy sokszor többet eszek, mint amennyi kalóriára a testemnek szüksége van és amennyit elbírok egészségesen, de emiatt csak még jobban haragudtam magamra. Ahogy elkezdtem olvasni a cikkeket, egyre inkább olyan érzésem lett, hogy ha tartós változást szeretnék, akkor nagyon is jól fog jönni az orvosi tudás és tapasztalat.

Mégis, akkor éreztem legerősebben, hogy jó helyen leszek, mikor Farkas Kitti doktornő beszámolóját olvastam arról, hogy egy alapítvány meghívására mélyszegénységben élőknek adott táplálkozási segítséget. Hogy nagyon kevés pénzből hogyan tudják a legtáplálóbb ételeket kiválasztani, vagy a gyerekeknek milyen édességet vegyenek a boltban, hogy tápláló is legyen legalább, ne csak édes... Ez az elkötelezettség és hivatástudat annyira elgondolkodtatott, hogy végülis beléptem Bajnok Éva doktornő csoportjába (a terhességi cukorbetegségek miatt választottam) és ott nála pedig olyan empátiát, kedvességet, megértést és közben határozottságot és következetességet láttam az egész súly témával kapcsolatban, amit, rájöttem, hogy én magamnak sohasem adtam meg. Azt hiszem, nálam ez volt a kulcs. Megértettem, hogy lehet, hogy mások teste többet bír el, de az enyém az enyém, nem másé.

Kicsit szomorú is volt azért rájönnöm arra, hogy ennivalóval próbáltam megadni magamnak kiskoromtól kezdve azt a ‘szeretetet’ és jó érzést, amit kívülről vártam, vagy amit meg akartam hosszabbítani pl. egy jó beszélgetést ebéd közben vagy a másik örömét vagy csak a finom ízeket, vagy kitölteni az unatkozást. És ezt nem vettem észre. Nem is volt olyan egyértelmű vagy látványos ez, mert például sose kattantam rá a csokizásra vagy a cukros italokra. Mindig mondogatták gyerekkoromban, hogy túl érzékeny vagyok, aztán mostanra látom összeállni a képet. Az az érdekes, hogy a cikkek és a doktornő videóinak a hangvétele valahogy azt érte el nálam, hogy már jobban megértem magam, és nem is haragszom már emiatt és így a programos etapokat se sanyargatásnak élem meg, hanem tudatos döntésnek, amit önmagamért teszek. Ezzel párhuzamosan - még a nagyobb súlyommal - elkezdtem olyan ruhákat hordani például, amiknek a színe vagy a szabása jobban áll a kilók ellenére is, és közben elhatároztam, hogy innentől szeretnék jól bánni a testemmel és a lelkemmel is.

A Speed és az Easy szakaszok váltogatásával kb egy év alatt lementem 80 kg-ra, ami a 178 cm-es magasságomhoz már sokkal jobb. Rendszeres ‘edzést’ nem sikerült még beiktatni a gyerekek mellett, de ahova csak lehet, azóta gyalog megyek. Nekem most jó így, jól esik kicsit kiélvezni az eredményt, de tervezek egy következő fordulót is, még legalább 5 kilótól szeretnék megszabadulni. Főleg, hogy a has volt mindig is a problémás zóna nálam...

Az alapelveket továbbra is tartom most is, figyelek, hogy ne egyek sokat és teljen el elég idő is az evések között, nem ‘eszegetek’ már csak úgy. Hétköznap reggelire maradt a MedWay Diet Shake vagy a protein szelet, akciókor szoktam betárazni belőlük. Egyszerűen könnyebb így nekem a reggeleket végigmenedzselni a gyerekekkel, és közben tudom, hogy viszek be elég és megfelelő arányú tápanyagot, aztán hétvégén jobban van időm reggelit készíteni és nyugodtan megenni is. 

nevtelen_terv_4_1.png

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval. A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

Erika története: A fogyókúra a bevásárlással kezdődik!

2024. június 25. - dr. Farkas Kitti

Dr. Seres Zsuzsanna főorvosnő ajánlotta az Alakorvoslás Programot a közösségi médiában. Május elején el is határoztam, hogy kipróbálom ezt a diétát. Sőt, a 34 éves fiamat is bevontam, aki kicsit kezdett pocakosodni. 

Előszöris megfőztem és elajándékoztam a hűtőből a kevésbé diétás alapanyagokat, ételeket. És… mivel "A fogyókúra a bevásárlással kezdődik!” megrendeltem a MedWay Shaket és low cal szeleteket, illetve a protein bar-okat (amelyek irodai napokon azóta is a reggelijeim és néha az ebédjeim is). Többféle ízű terméket vásároltam, mert szerettem volna kipróbálni őket. Mivel a tejet kevésbé tolerálja a szervezetem (az elmúlt időszakban nem ittam, mert nem kívántam) én a vegán shake-ket fogyasztom joghurttal, a nem vegán shakek pedig a fiam reggelijei, az epres a kedvence. Nagyszerű, hogy ilyen nagy a választék. Ebéd és vacsora előtt fél órával pedig a low cal szeleteket fogyasztjuk a preload hatásért. A napi étrendet a mintaértend alapján állítom össze, ügyelve arra, hogy ne lépjük túl az adagokat. Sok fehérjét eszünk, sok zöldséget, kevés szénhidrátot. A korábbi fehér kenyeret lecseréltük WASA Fibrére. A recepttárból kedvencünk a sós túró ropogós. Nagyon szeretjük a körözöttet, amit light túróból, tejfölből és joghurtból készítek, és köménymag helyett egy kiskanál mustárral ízesítek.

Az étrend mellett a program többi alappillérjeit is betartjuk. Törekszünk a napi háromszori étkezésre, csak nagyon ritkán van szükség „menekülő kajára”. Ami óriási előrelépés nálunk az az, hogy elhagytuk az esti rágcsálást, és nem nassolunk. Naponta 5-6 km-t gyalogolunk, szobakerékpározunk (a kertben is van egy) és havonta egy hétvégén úszunk, sokat.

Tervem 10 kiló fogyás most (1,5 hónappal a kezdés után) a 4. kilónál tartok. A fiam 1,5 kg-ot fogyott a mérleg szerint, de centikben nagyon sokat, nála nagyon látványos a változás, egy ruhamérettel hord jelenleg kisebbet, az L-es ruhák helyett újra M-est.
Legnagyobb eredményemnek azt tartom jelenleg, hogy sokkal jobban alszok. Nem ébredek fel éjszakánként többször, 6-7 órát alszok és – az órám szerint – a mélyalvás periódus is hosszabb, mint korábban. Jelenleg a Súlycsökkentő program Easy szakasz szerint diétázunk, úgy gondolom, hogy nyár végéig mindenképpen ezt folytatjuk.

Az első kép a diéta előtt, 2023.10.21-jén készült, a második pedig nem rég, a diéta 6. hetében. 

nevtelen_terv_4.png

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval. A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

 

Edina története: Szinte leolvadt a hasamról a háj, és az izmaim is elkezdtek szálkásodni

2023. december 12. - dr. Farkas Kitti

2023 az az év volt, amely számos változást hozott az életemben. Pályát módosítottam, új képesítéseket szereztem, életmódot váltottam, ismét aktívan mozgok, és menopauza aktivista is lettem.

Projetkmenedzserként napról napra csak ültem a számítógép előtt, lelkesen dolgoztam addig, amíg a testem nem jelezte, hogy ez így nem jó. Elkezdett fájni a térdem, a csípőm, rendszeressé vált a fejfájásom és alvászavarral is küzdöttem. Ráadásul már nem lelkesített az a munka, amit régebben nagyon szerettem. Ezt hívják kiégesnek. Az egészségemmel kapcsolatos apró figyelmeztetések intő jelek voltak, hogy meg kell változtatnom néhány szokásomat és sokkal jobban kell gondoskodnom magamról. Emiatt egy csomó új dolgot csináltam idén. 

Eldöntöttem, hogy abbahagyom a pályázatírást és projektmenedzsmentet, ahogy kifutnak a folyamatban lévő ügyek. Elvégeztem néhány edzői alap képzést (Fitness Instruktor, Mozgásneurológia), így már tudom, hogyan sportoljak, hogy ne sérüljek le és jöjjenek a jótékony hatások is. Egyedül elmentem az Everness Fesztiválra sátorral és részt vettem egy jeges vizes merülésen is, pedig korábban sosem akartam ilyet. Újra éreztem, hogy ÉLEK!   

Ezt követően maradt ki a menstruációm először néhány hónapra. Először biztos voltam benne, hogy az az oka, hogy a hideg víz túl nagy stresszt okozott a szervezetemnek, mígnem külső jelzés hatására rá nem jöttem, hogy bizony már a menopauza korban vagyok és a menstruáció kimaradásnak a hormonváltozás az oka. Úgy beszippantott ez a téma, hogy nyáron elvégeztem a Menopausa Coaching Specialista képzést.

Végre úgy érzem megtaláltam a helyem és új célokat tűztem ki az életembe. Létrehoztam a „Menopauza virágzás – boldog női évek” nevű Facebook csoportot, megtartottam az első menopauza előadásomat, jövőre pedig elindítom a MENŐpauza klubot. Nagyon fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a menopauzával, hiszen minden nő benne van egy bizonyos kor fölött. Ha nincs tünete, akkor is megtörténik a hormonváltozás. A menopauza alatt mindenképp módosítanunk kell az életmód szokásainkon, mert ez lesz az utolsó, helyes szokásrendszer, amit életünk végéig fent kell tartanunk.

Azt figyeltem meg, hogy amikor néhány hónapra kimarad a menstruációm a menopauza alatt, akkor egy hónap alatt könnyen felugrik akár 5 kg is. Ami annyiból ijesztő, hogy ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint azelőtt, akkor el fogsz hízni. Ezt a főleg hasi zsírt szépen tartottam is néhány hónapig. Bár elkezdtem rendszeresen konditerembe járni, az első 2 hónap után javultak is a test körfogat adataim, viszont újabb két hónap múlva az eredmény nagyon elkeserítő volt, mert 10 cm-rel nőtt a derékméretem és a testsúlyom sem csökkent.

Ekkor kezdtem el a táplálkozásom megreformálását az Alakorvoslás Programmal. Az első két héten csak arra treníroztam magam, hogy 4 órát kibírjak evés nélkül, mert sajnos ennél gyakrabban ettem, és az esti nasizás is rendszeres volt (ami a munkavégzésemmel összefüggött). Ezután kezdtem el inni a MedWay Diet Shaket, és nem viccelek, két hét alatt jelentősen csökkent a testzsír százalékom, szinte leolvadt a hasamról a háj, és az izmaim is elkezdtek „szálkásodni”. Erről okosmérleg nyilvántartásom is van. Az látszik, hogy a mért időszakban a testsúlyom trendszerűen csökkent, de a testösszetételem nem változott, csak a shake bevezetésétől. A testzsír 4%-ot csökkent izomcsökkenés nélkül. 

Végül az adataim és az eredményeim:

51 éves vagyok, 168 cm

 

induló adatok

két hónap elteltével

testsúly

64,15 kg

59,8 kg

BMI

22,1

21,1

testzsír

30,5%

26,2%

testkor

41 év

38 év

 tundi.jpg
Ez 9,3% testsúlycsökkenés! Úgy, hogy egy percig sem éheztem. És fiatalodtam 3 évet! Remekül érzem magam, energikusan ébredek, és szeretek tükörbe nézni. 

A nők életük harmadát elkerülhetetlenül menopausa-postmenopausának nevezett időszakban töltik, tehát érdemes felkészülnünk erre az életperiódusra is, hogy a minőségi életéveket minél tovább élvezhessük. Ez az időszak hat a testünkre-lelkünkre. Ha tudatosan állunk ezen időszak kihívásai elé és életmódunkkal igyekszünk csökkenteni a kellemetlenségeket, akkor jobban fogjuk érezni magunkat. 

Dr. Bajnok Éva endokrinológus Menopauza Programja kimondottan változókorú hölgyek számára nyújt segítséget a fogyásban, súlymegtartásban és a menopauza tünetek enyhítésében. 

További információk: https://alakorvoslas.hu/program/menopauza-program

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

 

 

Diána története: Nagyon boldog vagyok, hogy idén sikerült fogynom 20 kilót

2023. december 05. - dr. Farkas Kitti

Miután kiderült, hogy inzulinrezisztenciám és Hashimotóm van kb 20 évvel ezelőtt sikerült 100 kilóról 85 kilóra fogynom. Örültem a sikernek, ami viszont nem bizonyosult tartósnak. Ahhoz, hogy valamit jól csináljak, értenem kell, mi, miért történik. Ennél a résznél vesztettem el a fonalat és adtam fel mindent. Járhattam orvostól orvosra, senkitől nem kaptam alapos felvilágosítást, majdhogynem csak kellemetlen szemrehányást, hogy bizony fogynom kellene. Felőrlődtem és közben tovább fogyasztottam a csokoládét, amint újra megéreztem a csokoládé ízét, elvesztem. Csokoládé-függő lettem.
Egy nap a mérleg sajnos újra elérte a 100 kg-ot. Éreztem, hogy ennek rossz vége lesz, de nem találtam kiutat, és a csokoládékat továbbra is csak pusztítottam. Még inkább hagytam elfajulni a dolgokat és már a 110 kg-ot is mutatott a mérleg. Korábban a 100 kilónál megijedtem, másodjára az sem ijesztett meg. A 110 viszont igen.

2023 áprilisában jött velem szemben a közösségi médiában az Alakorvoslás Program. Gondoltam, megnézem, hogy vágják hozzám megint, hogy fogynom kell. Hiszen ezt könnyű mondani, mikor munka után már alig élek és a háztartást senki nem vezeti helyettem, esélytelen a mozgás. Azt gondoltam, hogy csak ráérő, "semmi dolguk" nők tudják megtenni rendszeresen. Én minden pillanatban elalszom. Egyre jobban belemélyedtem a programba és egyre jobban kezdte elnyerni a tetszésemet. Hiszen itt elmagyarázzák, hogyan működök, mire, mi van hatással.

_mg_4845_1.jpg
Végül az Endokrin Programot választottam és innentől nem lehetett megállítani. A program, a facebook csoport, a doktornők által feltöltött videók, bejelentkezések hatalmas inspirációt adtak. A Speed szakasz számomra kimaradt. Abbéli félelmemet, hogy rosszul leszek, nem tudtam teljesen levetni magamról. A New Life és az Easy szakasz számomra bevált, de nem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben a Speed-nek is nekivágjak. Talán lassabb így a fogyás, de egy tartható, számomra biztos útnak érzem, ahol nem nélkülözök semmit és a csokoládé sem hoz lázba. Akkor sem, ha nekem kínálják, vagy ott van előttem. A Yazio alkalmazás is segítségemre van a kalóriaszámolásban.

A támpontul adott étkezésnek köszönhetően, április és október között szépen, miden erőlködés, nehézség nélkül leadtam kb 12 kilót. Ezután elhatároztam, hogy jöhet a mozgás is, miután megszűnik a hátfájdalmam. Ennek elősegítésére bejelentkeztem egy ismeretlen masszőrhöz a közelben, ahol lakom. És jött a következő inspiráció. A fiatal srác, Dani nagyon ért az emberi test működéséhez, ráadásul abba a konditerembe jár, amit kinéztem magamnak. Ellátott instrukciókkal és ezt figyelembe véve megvettem az első kondi bérletemet. Félelemmel téli szívvel léptem be az első nap, de azóta már az enyémnek is érzem azt a helyet. Heti 3-szor, olykor 4-szer legalább 60 percet eltöltök ott kardió edzéssel egy kis szakirányú figyelemmel segítve. Danit úgy megérintette a történetem, kitartásom, hogy felajánlotta segítségét a célom elérésében. Így már az étkezésem és mozgásom is megvan, amit év elején még nem is reméltem. Amíg jó idő volt, addig a munkahelyemről gyalog jöttem félútig haza, ami 30 perc séta. Jobb helyzetben teljesen hazáig sétáltam, ami 60-65 perc sétát jelentett. Ez volt a kezdet.

Novemberre sikerült lefogynom összesen 20 kilót. 90 kilogrammon áll a mérleg. A változást érzem és látom. Sokkal jobban érzem magam. Ráadásul a "kinőtt" ruhákból újra jó rám néhány, amit nem dobtam korábban ki. Hihetetlen boldog vagyok, de ez még csak az út eleje. Hiszem, hogy tovább tudok menni az úton, hogy elérjem a végső célom, mégpedig azt, hogy 85 kiló legyek (vagy inkább 80) és legalább annyira egészséges, hogy a két problémámra szedett gyógyszerektől meg tudjak válni és a jövőben is tartsam a jó formám.

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval. A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

Kata története: Ma már újra élvezem az életet

2023. április 24. - dr. Farkas Kitti
A sikertelen fogyókúrák zöme nem a fogyni vágyók elszántságának hiánya, hanem a helytelen módszer miatt fullad kudarcba. Egy-egy csodadiéta során lehetséges, hogy leadunk kilókat, de ez csak átmeneti, hamar visszatérnek a pluszok. Ez történt Katánál is korában.

Az Alakorvoslás Programmal nemrég ismerkedett, az alábbiakban kezdeti sikereit olvashatjátok.

Nagyon sok ember szeretne lefogyni, egészségesebben élni, jobban kinézni
. Ezzel így voltam én is. Aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy 40 éves kor után a szervezetem már nem ugyanúgy reagál az ételekre, ahogy a fiatalabb éveimben. Sokszor lefogytam elég rövid idő alatt, majd még gyorsabban vissza is szedtem a leadott kilókat. Az ülőmunka és a mozgásszegény életmód mellett egy családi tragédia által kiváltott stresszhatás indította el bennem azokat a testi, lelki folyamatokat, amelyek következtében néhány év alatt nagyon jelentős túlsúly sikerült magamra szednem. A lelki fájdalom gyógyítására az édességekbe és az evésbe menekültem.
nevtelen_terv_1.png
Az
tán egy nap szembe jött velem Facebook-on az Alakorvoslás Program. Beleástam magam az olvasásba, megismertem a programot A-tól Z-ig. Nagyon megtetszett, és egy új reményt kaptam az újrakezdéshez. Tele voltam pozitív gondolatokkal energiával és akaraterővel. Nagyon tetszik, hogy rengetek étel receptből válogathatok és nagyon finomak A Speed szakasszal kezdtem, 5 hét alatt 6 kg-ot fogytam és nagyon sok centi változás történt. Az elején kicsit nehéz volt, mert éhes voltam, de ahogy mentek le a kilók, már nem arra gondoltam. Hétről-hétre könnyebb lett...és én is. :)

Most tartok a 8. hét-nél és -8 kg-nál.

Hogy mit adott nekem ez a program? 
- reményt
- örömöt
- kitartást
- önbizalmat
- hitet
- és egy életen át tartható egészséges, életmódot! 

Rengeteg segítséget és támogatást kaptam. Ma már újra élvezem az életet, és már nem borús az ég, hanem napos. :)

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

 

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval.
A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

5 érv a nyári diéta mellett

2022. június 24. - dr. Farkas Kitti
Nyár előtt szorgosan diétázunk, hogy a strandszezonra elérjük a legjobb formánkat. Ha elérted a célodat, akkor se hagyd el magadat, hiszen a hízás olyan, mint egy lejtő. Az elején lassan indulsz el rajta, de a végén, ha nem vigyázol, brutális sebességre gyorsulsz. Ha pedig nem vagy teljesen elégedett az eredményeddel, vágj bele bátran most egy diétába. Nyáron jó fogyni! 
289508791_1022523375130769_8224122383391974973_n.jpg

Érv 1: Könnyebb a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel! 
A víz nagyon fontos a fogyáshoz, a sejtműködés minden szintjén jelen van a testünkben. Ha dehidratáltak vagyunk, minden folyamat lelassul a szervezetünkben, az anyagcserénket is beleértve. A megfelelő mértékű vízfogyasztás viszont egyensúlyba hozza a testünk működését, javítja az anyagcserét, így válik lehetségessé a sikeres fogyás.

Érv 2: Nyáron több időnk és lehetőségünk jut a sportolásra! 
Akár munka előtt is futhatunk egyet, mert alkalmas már rá a reggeli hőmérséklet, és akár munka után is el tudunk menni tekerni egyet, hisz később sötétedik. Hétvégén pedig örömmel megyünk túrázni, kirándulni a hűst adó erdőkbe vagy épp valamelyik vízi sportnak hódolunk.

Érv 3: Nyáron gyakran mondjuk, hogy csak valami "könnyűt" ennénk, kevésbé érezzük az éhséget.
A tikkasztó hőségben a kalóriadeficites étkezés is elégnek bizonyul. Ráadásul nyáron megjelennek a szezonális, friss zöldségek, amelyekből összeállíthatunk egy finom salátát és könnyedén készíthetünk rá egy feltétet. Gyorsan, hiszen sok kedvünk nincs a konyhában, a meleg tűzhely mellett állni. 

Érv 4: Nagy a pörgés! 
Nyáron folyamatosan megyünk, úton vagyunk, programozunk, nem otthon a televízió előtt töltjük estéinket, épp valamit nassolva. Azaz az "unalomevés" időszaka lecsökken.
Élvezzük a jó időt, a napsütést. Mindez jókedvre derít minket, a stresszhormonok száma is jóval alacsonyabb, így a "stresszevés" lehetősége is csökken.

Érv 5: Állandó motiváció: strand, családi, baráti összejövetelek, fesztiválok, esküvők! 
A fürdőruhában, a lenge nyári ruhákban történő megjelenés folyamatos motivációt biztosít számunkra. Valljuk be, mindannyian szeretnénk, ha elismerő tekintetekben lenne részünk , miközben végig sétálunk a strandon vagy bókokkal halmoznának el bennünket az ismerősök egy-egy partin, rendezvényen.
Szuper nyári alakot, nagyon klassz élményeket kívánok Nektek!

Válassz helyes, szakmai módszert a fogyásodhoz!

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

További információ: https://alakorvoslas.hu/alakorvoslas

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu  címre.

Hogyan rontjuk el már reggelinél a fogyást?

2022. június 23. - dr. Farkas Kitti

A fogyókúrával kapcsolatos tévhitek száma végtelen. Ezen belül is ki kell emeljük a reggelit, ugyanis nem túlzás azt mondani, ezt szinte mindenki rosszul csinálja. Így viszont hiába várjuk az eredményt

„Reggelizz úgy, mint egy király”, reggelire bármit ehetsz lemozgod, a narancslé reggel jó, mindenképpen kell reggelizni, gyümölcsreggeli, müzli, jóreggelt kekszek, tejeskávé és így tovább. Nem kell semmilyen komoly tudományos eredmény, kutatás vagy értekezés. A helyzet végtelenül egyszerű. Csak meg kell nézni a test természetes működését és ahhoz kell igazítani a táplálkozást.

A bioritmusunk úgy épül fel, hogy a sejtjeink inzulinérzékenysége reggel nem jó. Minden emberi test természetszerűleg így működik. Aztán délben jó, majd este megint nem. Amikor nem jó, akkor nagyon rosszat teszünk azzal, ha vércukoremelő ételt fogyasztunk és inzulintermelésre késztetjük a szervezetünket. Azt olyankor jó enni, amikor jó a sejtek inzulinérzékenysége, tehát ebédre.

Mi a baj azzal, ha nem így teszünk?

  • Gátoljuk, lassítjuk a fogyásunk.
  • Éhesebbek leszünk, egész nap egy éhséghullámra ültetjük magunkat.
  • Idegesebb, feszültebbek leszünk, és kevésbé koncentrálunk jól.
  • Inzulinrezisztencia esetén rontjuk az éllapotunkat.

nevtelen_terv_1.jpg

Milyen a jó reggeli?

Fehérjében gazdag, szénhidrátban szegény (az is lassan felszívódó). Ez lehet tojás, sonka, kefir, túró, sonka, sajt, zöldségekkel, max. egy kis szelet teljes kiőrlésű kenyérrel. Jó választás egy növényi tejből készült fehérjeturmix, vagy natúr joghurtban, kefirben elkevert fehérjepor. Utóbbinak külön előnye, ha jó összetétellel választunk, akkor magas rosttartalmú, alacsony kalória, de optimális tápanyagtartalom mellett tudjuk a reggelit 2 perc alatt „letudni”, és bőven elégséges lesz egészen ebédig. Simán ihatunk kávét is természetesen reggel, de max. 1 dl tejjel és inzulinrezisztensek ezt is igyekezzenek inkább növényi tejre cserélni.

Mindenképp kell reggelizni?

Nem. Ha valaki bírja, hogy egyáltalán nem reggelizik, az teljesen rendben van. Ilyenkor az időszakos böjt szerint táplálkozik, amelynek az egyik leggyakoribb formája a 16:8-as időablak, amikor 16 órán keresztül nem visz be semmit, majd 8 órán belül fogyasztja el a napi táplálékmennyiséget. Ennek a módszernek számos élettan előnye van, amiről itt írtunk.

Összességében azt kell tudnunk, hogy a reggeli valóban nagyon fontos! De nem úgy, ahogy gondoljuk. Jó összetétellel és okosan válasszuk ki és nem csak a fogyásunk, hanem az egész táplálkozásunkra és az általános közérzetünkre is jó hatással lesz.medway_marcius_mg_0649.jpg

Az Alakorvoslás Programban a MedWay Diet Shake a reggeli, amely alacsony kalória, de opotimális tápanyag és rosttartalommal bír.

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

 

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval.
A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

süti beállítások módosítása