Három kisgyerekem van, mindhárom terhességnél előjött a terhességi cukorbetegség, diéta kellett, inzulin nem. Eleve mindig egy kicsivel nagyobb súlyról indultam, a terhességek elején jöttek a kilók, és aztán menni viszont nem mentek maguktól. A cukorértékeim mindig visszaálltak, de a kb 90 kg maradt és az érzés is, hogy nem lesz ez így jó. A Facebook dobta fel az Alakorvoslás Program oldalát, beléptem és olvasgatni kezdtem.

A nagyobb szaktudást igénylő témáknál általában leginkább úgy szoktam tájékozódni, hogy kiválasztok magamnak számomra hitelesnek tűnő szakembereket a személyes benyomásaim alapján és az ő véleményükre figyelek. Régebben azt hittem, hogy a fogyás nem ilyen, tényleg csak idetévedtem. Mindig azt hittem, hogy csak kevesebbet kell ennem, mint amennyit felhasználok és kész. Ha nem megy, akkor az az én bénaságom. Láttam én is, hogy sokszor többet eszek, mint amennyi kalóriára a testemnek szüksége van és amennyit elbírok egészségesen, de emiatt csak még jobban haragudtam magamra. Ahogy elkezdtem olvasni a cikkeket, egyre inkább olyan érzésem lett, hogy ha tartós változást szeretnék, akkor nagyon is jól fog jönni az orvosi tudás és tapasztalat.

Mégis, akkor éreztem legerősebben, hogy jó helyen leszek, mikor Farkas Kitti doktornő beszámolóját olvastam arról, hogy egy alapítvány meghívására mélyszegénységben élőknek adott táplálkozási segítséget. Hogy nagyon kevés pénzből hogyan tudják a legtáplálóbb ételeket kiválasztani, vagy a gyerekeknek milyen édességet vegyenek a boltban, hogy tápláló is legyen legalább, ne csak édes... Ez az elkötelezettség és hivatástudat annyira elgondolkodtatott, hogy végülis beléptem Bajnok Éva doktornő csoportjába (a terhességi cukorbetegségek miatt választottam) és ott nála pedig olyan empátiát, kedvességet, megértést és közben határozottságot és következetességet láttam az egész súly témával kapcsolatban, amit, rájöttem, hogy én magamnak sohasem adtam meg. Azt hiszem, nálam ez volt a kulcs. Megértettem, hogy lehet, hogy mások teste többet bír el, de az enyém az enyém, nem másé.

Kicsit szomorú is volt azért rájönnöm arra, hogy ennivalóval próbáltam megadni magamnak kiskoromtól kezdve azt a ‘szeretetet’ és jó érzést, amit kívülről vártam, vagy amit meg akartam hosszabbítani pl. egy jó beszélgetést ebéd közben vagy a másik örömét vagy csak a finom ízeket, vagy kitölteni az unatkozást. És ezt nem vettem észre. Nem is volt olyan egyértelmű vagy látványos ez, mert például sose kattantam rá a csokizásra vagy a cukros italokra. Mindig mondogatták gyerekkoromban, hogy túl érzékeny vagyok, aztán mostanra látom összeállni a képet. Az az érdekes, hogy a cikkek és a doktornő videóinak a hangvétele valahogy azt érte el nálam, hogy már jobban megértem magam, és nem is haragszom már emiatt és így a programos etapokat se sanyargatásnak élem meg, hanem tudatos döntésnek, amit önmagamért teszek. Ezzel párhuzamosan - még a nagyobb súlyommal - elkezdtem olyan ruhákat hordani például, amiknek a színe vagy a szabása jobban áll a kilók ellenére is, és közben elhatároztam, hogy innentől szeretnék jól bánni a testemmel és a lelkemmel is.

A Speed és az Easy szakaszok váltogatásával kb egy év alatt lementem 80 kg-ra, ami a 178 cm-es magasságomhoz már sokkal jobb. Rendszeres ‘edzést’ nem sikerült még beiktatni a gyerekek mellett, de ahova csak lehet, azóta gyalog megyek. Nekem most jó így, jól esik kicsit kiélvezni az eredményt, de tervezek egy következő fordulót is, még legalább 5 kilótól szeretnék megszabadulni. Főleg, hogy a has volt mindig is a problémás zóna nálam...

Az alapelveket továbbra is tartom most is, figyelek, hogy ne egyek sokat és teljen el elég idő is az evések között, nem ‘eszegetek’ már csak úgy. Hétköznap reggelire maradt a MedWay Diet Shake vagy a protein szelet, akciókor szoktam betárazni belőlük. Egyszerűen könnyebb így nekem a reggeleket végigmenedzselni a gyerekekkel, és közben tudom, hogy viszek be elég és megfelelő arányú tápanyagot, aztán hétvégén jobban van időm reggelit készíteni és nyugodtan megenni is.