Szeretném bemutatni nektek Kata fogyását "2020 inspiráló történetei között". Fantasztikus példakép Kata! Kisgyermekes anyukaként mutatta meg, hogy nem a kifogásokat kell keresni, hanem beletenni a munkát és így el lehet érni a vonzó, egészséges és fitt külsőt, amely nagyon fontos az anyaság, a nőiség szempontjából is.
Kata kislánya születése után döntötte el, hogy le szeretné adni az elmúlt időszakban felszedett kilókat, ekkor 103 kg volt. Több sikertelen fogyási próbálkozás után júliusban a közösségi médiában talált rá az Alakorvoslás Programra és bele is vágott. Ekkor 83 kg-mot mutatott a mérleg és nagyon nem érezte jól magát a bőrében.
Fantasztikus volt látni, hogy mennyire elszánt, a nyaralás ideje alatt is tartotta a program alappilléreit, ugyanakkor a tudatos kilengés jegyében élvezte a finom balatoni falatokat és természetesen a kedvenc jégkrémjéről sem kellett lemondania. Augusztus végére 10 kg-ot fogyott, a haskörfogata 15-cmmel csökkent, ráadásul a sport is aktív része lett a napjainak.
Azóta is aktív résztvevője a Program edzőjének, Szalka Andinak online tartott szuper tornáinak. Régebben 10 évig röplabdázott és 4 évig atlétikázott mégis döbbenten ismerte fel, hogy mennyire szeret mozogni.
Október végére tűzte ki az álomsúly, a 65 kg elérését, így ősszel a program szigorúbb, UltraSpeed szakaszát is kipróbálta. Kitartóságának meg is lett az eredménye, további 4 kg-ot fogyott, majd folytatta a program célja eléréséig.
Hatalmas boldogság volt számomra, amikor megtudtam, hogy utoljára gimiben volt ennyi a súlya és arról számolt be, hogy sokkal fittebb és energikusabb, mint valaha. Összesen 18 kg-ot fogyott a programmal! Íme egy előtte/utána kép róla:
Kata azóta a gyes-ről visszatért a munkába, a súlyát és a program alappilléreit a hektikus munkabeosztása ellenére is tudja tartani, az online edzéseken pedig rendszeresen "találkozunk".
Íme a sportos, fitt, csinos édesanya és nő:
Ismerd meg Kata elmesélésében is a történetét:
A nyaral alatti tudatos kilemngésről ezt a bejegyzését: Kata története: nyaralás, lángos, duplacsokis magnum és a mínusz 10 kg
A végcél elérése után pedig ezt a bejegyzését: Kata története: Utoljára a gimiben voltam ennyi
Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.
További információ: www.alakorvoslas.hu