Ha nem készülsz az űrbe, nincs szükséged űrhajós diétára

Szakmai szemmel a Norbi-féle pontdiétáról

2019. február 10. - dr. Farkas Kitti

Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a véleményem az „űrhajós diétáról“, melyet most épp Schobert Norbert dobott be a köztudatba, azzal, hogy ő harminc éve őriz a széfjében egy diétaleírást, amely a NASA űrhajósoknak szánt étrendjén alapul. Ez lenne hát a nagy titok, amelynek segítségével annak idején maga Norbi is lefogyott. Ezt készséggel elhiszem, de szakmai szempontból, az eddig megjelent információk alapján mégsem ajánlanám az űrhajós diétát. Hogy miért?

A szigorúság nem lehet a teljes terv: jojóhoz vezet

Az űrhajós diéta elnevezést sokszor hallotam már (nem forradalmian új módszer), ez a gyors és intenzív fogyást ígérő eljárások egyike, amelyet neveznek időnként 10 vagy 13 napos diétának vagy katonai diétának is. Bár kérdés, hogy egy átlagos fogyni vágyó embernek miért kellene az extrém körülményknek kitett űrhajósok példáját követnie, önmagában a szigorú diétával és a fogyás beindításával még nincs baj. Ha ezt egy bevezető szakasznak és nem magának a diétának tekintjük.

A szigorú diétákkal lehet fogyni, még akkor is, ha szakszerűtlenek, de ha ez a fogyási terv, akkor hamar kudarcba fullad és az eredmény átmeneti lesz és bekövetkezik a jojó effektus. Az orvosi tapasztalatom az, hogy a csodadiéták többsége ilyen, nem egészséges és nem hoz tartós eredményt. A csoda az, ha igen. A helytelen módszerekkel nem csak az a baj, hogy hamar ott találja magát a fogyni vágyó, ahonnan indult. Hosszabb távon rombolják a test természetes testsúlyszabályozását. Persze mindig vannak vakhitet tápláló egyedi sikertöténetek, de ha valaki tartósan le is fogy, sokszor csak évek múltán szembesül az egészségében okozott károkkal, a helytelen módszer árával.

Rossz tápanyagösszetétel

A szakszerűtlenség legtöbbször tápanyagokkal kapcsolatos téves felfogásokból származik. A szénhidrátcsökkentett élelmiszerekre építő Update diéta több divatos étrend összevágásából született, fellelhetők benne az Atkins-, a zóna-, a paleo-, a testkontroll és az elválasztó étrendek sajátosságai. Az űrhajósnak nevezett változat leginkább a zsírdús pontdiétára emlékeztet, amelyben minden étel kap egy pontszámot és meghatározott, hogy fogyni vágyó a saját céljaihoz mérten napi hány pontot ehet. Kisebb pontszámot kapnak a zsíros, de szénhidrátban szegény ételek, és fordítva: nagyot az alacsony zsírtartalmú, de szénhidrátgazdag ételek. A módszer leginkább arra a nézetre épül, hogy csak a szénhidráttól hízunk, a zsírtól nem, ami azonban semmilyen táplálkozástudományi alapelvnek sem feleltethető meg. Az alacsony szénhidrátbevitel mellett nem feltétlenül történik meg a zsírkészlet lebontása, erre csak a fehérjék lebontását követően kerül sor. A fehérjelebontás pedig izomvesztéssel jár.

_ooo0454.jpg

Súlyos tévedés, hogy nem számít mikor, mit viszünk be

Van benne egy súlyos tévedés, miszerint mindegy mikor, mit eszel. Az űrhajós diétában a fogyni vágyóra van bízva, hogy a meghatározott pontszámnak megfelelő ételt napi hány étkezéssel viszi be, és az is mindegy, hogy mikor. Ez a test élettani ismertete alapján nem jó ötlet. Egy szakszerű diéta során igenis fontos, hogy mikor és mit eszünk. Bár még bőven van mit kutatni a hízás és a fogyás terén, egy valamit egészen biztosan igazolt az orvostudomány: azt, hogy az étkezés ideje az egyik legfontosabb tényező.

A kulcs a szervezet természetes inzulintermelő mechanizmusa, amiről bővebben itt írtam.

A sikeres és tartós fogyás érdekében figyelembe kell venni az emberi élettant, aminek legjobban az felel meg, ha napi háromszor eszünk, és két étkezés között minimum 4-6 óra telik el. A legbőségesebb étkezés az ebéd legyen, ekkor ajánlott a legtöbb szénhidrátot, például desszertet fogyasztani, reggelire és vacsorára pedig fehérjedús ételek kerüljenek az asztalra.

Az egészséggel mi lesz?

Jól fogyni azt jelenti, hogy zsírból és nem izomból, valamint tápanyaghiány nélkül történik fogyás. Az energiát adó tápanyagok mellett fontos, hogy az étrend optimális arányban tartalmazzon rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat. A gyümölcs például egyáltalán nem lehet tiltólistán, ahogy állítólag az űrhajós diétában. A helyes táplálkozás nem jelentheti egyetlen ételnek a tilalmát sem. A Magyar Táplálkozástudományi Társaság által kidolgozott, érvényben lévő táplálkozási irányelv rendszeres gyümölcs fogyasztást javasol. A gyümölcsök elsődleges antioxidánsokat, A-, C-, E vitamint, ill. a szabadgyökök károsító hatásával szemben védelmet biztosító másodlagos antioxidánsokat is tartalmaz. A gyümölcsök rosttartalma elősegíti a bélmozgásokat. Ha a táplálékból hiányzik, bélrenyheség, emésztési zavarok következhetnek be.

Külön szeretném megemlíteni azt is, hogy nem ajánlom senkinek a fogyókúrára kifejlesztett ételeket. Ha nem áll fenn súlyos ételérzékenység, akkor a „mindenmentes“ ételeket sem. Ezek kapcsán arra koncentrálunk, mit vesznek ki belőle és nem arra, hogy mi van benne. Amikor csak mód van rá, minél természetesebb, minél feldolgozatlanabb, minél kevésbé manipulált ételeket kell fogyasztani. Egyetek rendes kajákat!

Fenntartható?

Úgy elképzeltem, milyen lehet egy 500 soros pontrendszerrel az élet… A hétköznapok és az ünnepek. Bonyolult, kirekesztett és nem fenntartható. Az egy olyan felkészültséget, időráfordítás, külön rákészülést jelent, amivel az élet a fogyókúráról szól. Hiszem azt, hogy kell a fogyókúra, de annak az a célja, hogy visszavezessen a természetes testsúlyszabályozás útjára. Mindezt úgy tegye, hogy nem különíti el az embert a családjától, barátaitól, munkahelyi közösségétől, hogy na most ő fogyózik. A jó fogyókúra közben megtörténik az életmódváltás, amely egy egészséges, természetes és hétköznapi testsúlykontrollt jelent. Kilengéssel, ünneppel és az anyagcsere egyensúlyának megszerzésével, megtartásával jár. Menet közben el kell felejteni a fogyózást és egy fittebb, energikusabb és egészségesebb életminőséget elérni. Így érjük el a természetes testsúlyszabályozást, amivel sikerül tartósan csinosnak lennünk.

Akkor fogsz jól, tehát egészségesen és tartósan lefogyni, ha két lábbal állsz a Földön és szakszerű diétát választasz. Az űrhajós diétát hagyd meg az űrhajósoknak! Nincsenek titkok és csodadiéták, ne is keresd! Ha lennének, akkor nem azt látnánk, hogy két évtizede virágzik a fogyókúrás piac Magyarországon és mégis mi vagyunk a legelhízottabb ország Európában és a negyedik legelhízottabb ország a világon.

Az Alakorvoslás Program dr. Farkas Kitti szakmai programja, ismerd meg itt: www.alakorvoslas.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr8414618028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabor47 2019.02.12. 20:23:49

Szegény szerencsétlen norbi, kap egy szakmai kritikát, ami eleve arról szól, hogy az űrhajósoknak nincs szüksége diétára, ahogy a nem űrhajósoknak meg pláne nincs szüksége az űrhajós diétának nevezett ökőrségre és ez rosszul esik neki. Ahhoz hasonlítja, hogy éttekremkritikár ír valaki egy étterem megnyitása előtt. Norbi ez a te bajod, még csak nem is érted a különbséget, akkor neked kár is magyarázni. Ez olyan, mint amikor egy ember szemenként hányja a borsót a falra.

vadaszgoreny 2019.02.14. 13:58:28

Tisztelt doktornő,

üdítő volt egy ilyen elegánsan összefoglalt állásfoglalást olvasni a témában, néhány megjegyzést tennék engedelmével:

- az étkezések időben való elosztásának fontossága, és az esetleges modern módszerek //autofágia, IF// megemlétése lehetett volna hangsúlyosabb

- hiába keresgéltem a WHO publikációit, vagy igazából bármelyiket, a leírt magyar elhírási adatoknak nyoma sem volt. Értem, hogy Ön is csak sajtót citált //aki szintén csak citált//, ellenben szakemberként ez így a Norbi féle "porcukor vegyjele" kategória. (kérem utóbbit ne vegye sértésnek)

Tisztelettel

Gabor47 2019.02.18. 13:38:57

Időközben sikerült megtalálnom a Nasa űrhajós diétáját. Mert ebben nem hazudott a norbi, tényleg csináltak a Nasa-nal egy diétát az aszrorautáknak. Mi annak a lényege? Az, hogy a súlytalanságban az asztronauták sokkal több energiát használnak fel, mint az emberek a Földön. Mi a diéta lényege? A napi legalább 3000 kcal energiebevitel. Itt már csak a normál paraszti észre van az embernek szüksége, hogy rájöjjön, mi történik azzal az emberrel, aki nem a súlytalanság állapotában űrhajós diétát fogyaszt? A válasz egyszerű: meghízik, mint egy disznó. Norbi, várjuk a pillanatot, amikor kinyitod a titkos széfedet és közkinccsé teszed az te űrhajós diétádat. Ez is kb. egy olyan történet, mint amikor elmesélted, hogy az "apám szívatta Rákosit", de míg akkor csak magadat égetted, ezesetben ha valaki követ, az maga issza meg a kárát.

Gabor47 2019.02.18. 13:39:51

@Gabor47: helyesen asztronautáknak

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2019.03.31. 17:20:56

@vadaszgoreny: Elnézést, amiért csak most reagálok rá, nem vettem észre a kommentet.
Írtam ezután a cikk után egy olyan cikket, amiben nem erre az űrhajós diétára, hanem általánosan a jelenségre koncentráltam és mindenhol hivatkoztam az adatok eredetére: alakorvoslas.blog.hu/2019/02/13/ot_ok_amiert_egyre_nagyobb_gond_az_elhizas

Bízom benne, hogy érdekesnek és tartalmasnak találod.
Köszönöm, ha visszajelzel a véleményeddel.
Üdvözlettel:
dr. Farkas Kitti
süti beállítások módosítása