Klaudia februárban az unokatestvére tanácsára kezdte el az Alakorvoslás Programot, fogyástörténetének első részét már olvashattátok a blogon, sőt az Intenzív Program bónuszát, az UltraSpeed szakaszt is végigcsinálta. Bámulatosan kitartó, melynek eredménye, hogy a nyarat már bombaformájában köszöntötte. Szuper érzés látni, milyen ügyesen alakította ki az új, egészséges életmódját, melyet a nyaraláson is könnyedén tartott. Az alábbiakban ezt olvashatjátok.
2020.02.15-én kezdtem az Alakorvoslás programot. Karantén majd születésnapok, névnapok jöttek-mentek és sosem bűnöztem. Nyaralásra egy kis tudatos kilengést terveztem. A fagyit nagyon szeretem, de csak az igazán finomat. Minden évben eltöltünk néhány órát Szigligeten, ott a kedvenc fagyizóm is, ami természetesen idén is szerepelt a terveimben.
A Holiday programban rengeteg tanácsot olvastam, hogy hogyan is kell tudatosan kilengeni, mégis izgultam. Nagyon sokat tépelődtem, hogyan is csináljam, nehogy elrontsam az eddigi eredményeimet. Félpanziós elátással foglaltam a szállást, ami a reggelit és a vacsorát jelentette. Nagyon jól esett, hogy a programosok zárt facebookos csoportjában mindenki biztatott, főként, aki már túl is volt a nyaraláson. Lassan összeállt a fejemben, mikor és mit szabad majd ennem a nyaraláson, de úgy gondoltam, ha improvizálni kell, akkor is meg tudom oldani. Ha pedig véletlen elszaladna a szekér, akkor bizony a hosszabb tornát választom majd Szalka Andi repertoárjából. :)
Első nap
A reggeli az itthoni rutin szerint zajlott. Shake kókusztejjel és fagyasztott kávéval. A fiam, Beni nem reggelizett velem, mert ő a szokásos megállóhelyünkön szeretett volna reggelizni: Borgátán (családi szokás, ha jövünk-megyünk, akkor szeretünk itt megállni vagy itt találkozni). Mondjuk programba beillően választott: tükörtojást evett. Én pedig presszó kávét ittam, hideg tejjel és ásványvizet. Folytatva az utunkat tele voltam tervekkel. Még mindig nagyon tudok örülni minden szépnek, teljesen elérzékenyülök, mikor meglátom a Balatont. A Folly Arborétumba majdnem délben érkeztünk meg, meleg volt, de a csodás fák árnyékos helyeket biztosítottak. Egy nagy séta és a pompás kilátás közepette megettem az alacsony kalóriás szeletemet, aztán beültünk ebédelni a bisztróba. Az általam már sokszor elkészített grill sajt saláta ágyon sokkal jobban esett felszolgálva és nagyon pozitív volt, hogy többféle cukormentes limonádé is szerepelt az itallapon. Innen Szigligetre indultunk a várva várt fagyit elfogyasztani. Elképesztően finom volt most is. :)
Kis séta következett a vár környékén, fel nem mentünk, mert már nagyon meleg volt és indultunk a szállásra. Strandolás, fürdés és már el is érkezett a vacsoraidő. A strandon van egy szalagféle, amin jól lehet egyensúlyozni, ez lett az egyik kedvenc mókánk, izzadásig próbálkoztunk. Nem is gondoltam, hogy ilyen változatosan lehet edzeni. Még itt megettem a preload szeletet, majd már ott is álltam a svédasztalos vacsora mellett. Tavalyról emlékeztem rá, hogy nagyon finom ételek voltak, de az nem rémlett, hogy ennyire klasszul tudok majd választani Alakorvoslás szerint. Saláta és hal volt a vacsorám, valamint megkóstoltam a mediterrán csicseriborsót is. Lehet, hogy az Easy vacsoránál kicsit több volt a mennyiség, de igyekeztem inkább fehérje és zöldsaláta kombinációban étkezni. A süteményeket simán ki tudtam hagyni, pedig gusztusosan néztek ki.
Második nap
Másnap esős reggel volt, egyedül az alvással volt bajom, ettől tartottam is. Ha kevesebbet alszom, akkor éhesebb szoktam lenni, amit viszont egy reggeli sétával könnyedén elűztem. Majd, ahogy megígértem Beninek, edzeni indultunk. Szalka Andi bemelegítése után futottam és folytattam egy könnyed tornával, majd levezetéssel, míg Beni végigcsinálta az ő keményebb edzését. Következett a reggeli. Néztem csak, hogy akkor hogyan is. Fehérjedús legyen és ne tartalmazzon szénhidrátot. Fél éve shaket és szeletet reggelizek, esetleg csak az ízeket váltogatom. Tükörtojás, sajt, sonka, paradicsom és uborka lett a reggeli menüm a kávé mellé.
Mivel sok volt a mozgás, kevés az alvás, így az esős időben lazítást szavaztunk meg. A szaunában, a pezsgőfürdőben és a pihenőszobában töltöttem az időt. Ebédelni is lehetett az étteremben, nagyon jó kis menü volt, és gondoltak azokra, akik a natúr hús, saláta kombinációt részesítik előnyben. A menü joghurtban pácolt csirke volt rizzsel. Én kértem még uborkát hozzá és Beni besegített a rizsevésben. Kicsit kisütött a nap, így sétáltunk egy jót Hévízen. Beni szerint Ő ismer egy rövidebb utat, de bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Így aznap igazán nem volt kevés a mozgás. Visszaérve vacsi előtt ismét elfogyasztottam egy szelet, majd megvacsoráztunk. A lepényhal rántva volt, így azért a bundát eltávolítottam. Viszont köretnek megkóstoltam a paszternák hasábokat és a csőben sült karfiolt. Ezen a napon is gyorsan sikerült választani a svédasztalról ételt. Vacsora után egy nagy séta és az egyensúlyozós játék következett.Harmadik nap
Kora reggel kitaláltam, hogy menjünk Hévízre úszni. Először ellenállásba ütköztem, de aztán sikerült meggyőznöm Benit és nem bántuk meg. Reggeli előtt 40 perc úszás, majd a szokásos reggeli és már indultunk is Badacsonyba hajókázni. Több szeletet vittem magammal, nem tudtam, hogy alakul a napunk. Az ebédem végül egy almás-fahéjas protein szelet lett egy igen finom tejeskávéval. Lett volna lehetőség enni mást is miután kikötöttünk, de azt annyira nem kívántam. A többiek lángos és palacsinta mellett döntöttek. Vitorlázás és fürdés volt a program, aztán irány a szállás felé. Ott még egy gyors úszás, majd egy preload szelet és 30 perc múlva vacsora. Aznap is találtam halat vacsorára. Fogas volt fehérboros és kapros mártásban, és egy kis bort is ittam.
Negyedik nap
Reggel már indultunk is haza, reggeli a szokásos volt: tojás, sajt és zöldségek. Egy gyors kiruccanás Tapolcára, séta és nézelődés, és a fiam is meghívott egy kávéra, annak nem lehetett ellenállni. Noha mindenhol velem volt az Alakorvoslás kulacsom vízzel, ha beültünk valahova, akkor próbálkoztam a cukormentes limonádéval. Szerencsére itt is volt. Sétáltunk még és hazafelé meglátogattuk egy barátnőmet, aki szintén Alakorváslás rajongó, így salátával és friss csirkefalatokkal várt, ami igazán jól esett.
A nyaralás utáni másnap reggel megittam a kedvenc shakemet reggelire és őszintén be kell valljam, már hiányzott. Nagyon jól sikerült a vakációnk. Talán egy kicsit több volt a vacsora, mint itthon szokott lenni, de sikerült tudatosan kilengenem és kompenzálnom mozgással.
Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.
További információ: https://alakorvoslas.hu/alakorvoslas
Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre.