László fogyástörténete: "Tudom, hogyan tartsam meg az elért súlyt, és simán menni fog"

2018. július 23. - dr. Farkas Kitti

Külön öröm számomra azt látni, hogy a férfiak is egyre jobban odafigyelnek a megjelenésükre. Egyre több férfi csatlakozik az Alakorvoslás Programhoz. Szeretnének jól kinézni, fittek lenni. László története 3 hónapja indult, félúton már olvashattátok itt, hogyan alakul a fogyása. Most nézzétek meg a végeredményt. Nagyon büszke vagyok rá! 

Ahogy László látja:

3 hónapja kezdtem el az Alakorvos programot. Bár nagyon bíztam benne, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén, rövid idő alatt sikerül elérni a kitűzött célomat. 

laszlo.png

Azért sem hittem, hogy ez így fog menni, mert én a fogyókúrát segítség nélkül korábban elkezdtem, épp eleget hallja az ember, hogy is kell ezt csinálni. Kiiktattam a kenyeret, a péksüteményeket, édességeket az életemből, mozogni is elkezdtem. Ezzel sikerült 100 kg alá mennem, azonban ott stagnáltam és bármit csináltam egyszerűen nem sikerült több kilót leadnom. Ekkor kezdtem el a programot, és rájöttem, hogy a hiba nem bennem volt: mára elértem a 89 kg-ot.

Azt tudom mondani, ha az ember eldönti, hogy szeretne fogyni, kitart mellette és odafigyel mindenre amit a doktornő mond, akkor menni fog.  Éhezés és nehézségek nélkül. Feszített munkatempóban dolgozom, mint szájsebész. Korábban számtalanszor előfordult, hogy akkor vettem észre hogy farkaséhes vagyok, mikor késő este abbahagytam a rendelést. Persze ilyenkor már lehetetlen irányítani, hogy mit eszünk. Arról nem is beszélve, hogy megtanultam, 6 órán túl nem lehet éhezni, mert a szervezet "éhezési sokkba" kerül, elkezdi az izom fehérjét bontani, így ezt követően ha táplálékhoz jut, azt már biztos, hogy el fogja raktározni. Még akkor is, ha ez hús és saláta. De valljuk be őszintén, egy húzós nap után mikor éhesen haza megyünk, inkább valami gyors szénhidrátdús vacsorát eszünk, csak mihamarabb energiához jussunk. De ma már azt vallom, ha úgy alakul, hogy elhúzódik a rendelésem, és ebéd óta több mint 6 óra eltelik, a páciens várhat egy picit, „egy pillanat és megiszom a shaket” szoktam mondani. Ennyi jár nekem. Egyrészt sokkal nagyobb türelemmel tudom ellátni a pácienst is, és a vacsora sem fog zsírként elraktározódni.

A konzultációkat Kittivel nagyon szerettem, mindig tanultam valamit, segített hogy megértsem a szervezetem működését. Mindig mindent részletesen elmagyarázott, így ma már úgy érzem pontosan tudom mit kell tennem, hogy a súlyom felett én legyek  az irányító. Például volt, amikor a fogyásom kicsit lelassult. Azt hittem az a két kerti parti lehetett  a gond, amikor picit többet ettem, na és volt egy kis sörözés is. De ennyi, se kenyér, se édesség. Félve érkeztem a konzultációra, hisz tudtam, most nem lesz olyan jó az eredmény. Kiderült, a probléma nem a kilengésem volt,  hanem hogy nem vittem be elég fehérje mennyiséget, így a szervezetem elkezdett izmot bontani, és így jelentősen lelassult a zsírfogyásom, kiváltottam egy stressz reakciót. Megfogadtam Kitti tanácsait és minden visszatért az addigi kerékvágásba. Betartottam a programot, és a következő mérésig a mínusz 1,5 kiló izmot sikerült visszaépítenem, a zsírt így tovább bonthatta a szervezetem.

Sokat mozgok, bár most az egyik kedvenc sportomat szüneteltetni kényszerültem, a teniszpályát felújítják. De semmi gond, mert ott a bringa, amire bármikor felpattanhatok, és mehet is az 50 km. Még a pocakomat szeretném kicsit célzottan „megdolgozni”, ott érzek egy kis felesleget, ezért elkezdtem személyi edzőhöz járni. Jól érzem magam a bőrömben, a munkámat is könnyebben végzem és ezt az Alakorvoslás Programnak köszönhetem.

Elértem a célom, de annyira megszerettem a shakeket, szó szerint imádom, hogy nem szeretném elhagyni. Bár a doktornő azt mondta, hogy nyugodtan csökkenthetem, el is hagyhatom, hisz a program célja hogy shake mentesen is tarthassuk az elért eredményt. De úgy érzem, kiegyensúlyoz: én az ízét, a testem a hatásmechanizmusát élvezi. Most hogy a New Life programnál járok, szinte mindent ugyanúgy eszem, mint korábban. Reggelire visszatért a több mint 20 éve jól megszokott műzlim is. De a keretre mindig nagyon figyelek, 4-6 óránkén eszek, ha nassolni szeretnék azt ebéd után teszem és a kellő fehérje mennyiséget is sikerült most már megtanulnom, amire a szervezetemnek szüksége van. De ami a legjobb, hogy pontosan tudom mit kell tennem, ha 1-2 kiló felszalad. Nagyon hálás vagyok, hogy megtanultam a saját szervezetem működését és tudom irányítani. Így biztos vagyok benne, hogy a súlyom meg tudom tartani. 

Ahogy én látom:

László végig nagyon nagy figyelemmel, érdeklődéssel jött a konzultációkra. 3 hónap alatt 10,5 kilót fogyott, amőből 6.7 kiló zsír és mellette 3,8 liter víz ment le. Sokat küzdöttünk, a fehérje bevitellel, minden mérés alkalmával volt egy kis aktív sejtállomány (izom) vesztése, így minden találkozás alaklmával átbeszéltük, hogyan is csinálja a diétát és egy-egy apró hibára így fény derült. Például amikor nagyobb távokat biciklizett a vejével, mert elkapta őket a hév, akkor megbeszéltük, hogy feltétlen kell előtte egy snack étkezés. Kezdetben azt gondolta, hogy jobban fog haladni a fogyása ha nem eszik plusz energiát és többet sportol. De látta, hogy ezzel nem segíti a fogyást, sőt izombontás történt. Minden alkalommal csak minimális, alig 50 deka izomvesztése volt. De egyszer majdnem 2 kiló. Az nem jó! Kérdeztem, hogy mi történt másként? Kiderült, hogy volt egy-két kerti party, amikor ő úgy gondolta, hogy ha már borozik, akkor legalább kevesebbet eszik, így nem evett annyi húst, illetve a gyümölcsök megérkezésével ebédnél ugyanezt a stratégiát alkalmazta. Az izom azonnal elkezdett bomlani, ezzel a zsírfogyása lelassult. Elmagyaráztam, hogy lehet okosan „csalni”: attól hogy picit több szénhidrátot, vagy üres kalóriát viszünk be, a szervezetünknek még szüksége van a fehérjére. Azt nincs mese, meg kell adni neki, hogy megnyugtassuk, nincs éhezés, nincs hiányállapot. Ha ezt is megadjuk neki a „bűnözés” mellett, akkor nem kezd azonnal zsírraktározásba. Azért szoktam örülni, ha a diéta időszakába valaki kileng, közbejön egy wellness hétvége, egy szülinap, mert ekkor azt is látjuk, hogy mi történik a szervezetünkkel ilyenkor. És ez segít abban, hogy a pácienseim megértsék, hogyan lesznek képesek tartósan megőrizni a fogyást, illetve az elért alakot. László miután ezt a nagyobb izomvesztést látta, ekkor értette csak meg, mennyire is fontos a fehérje. Ezt követő mérésünk volt az első olyan, amikor plusz 1,5 kilóval nőtt az aktív sejtállománya, tudtam, hogy nagyon figyelt a napi fehérje bevitelre, így ismét megindult a zsírbontása, elérte a célját. Szívből gratulálok!

Otthoni programosaimnak azt ajánlom, hogy nagyon tartsák a program étrendjét, akkor is ha volt egy kis kilengés. Nem az a megoldás, ha akkor másnap szigorúbban étkezünk. Ami történt, megtörtént, menj tovább az úton, tartsd az étrendet. Ne egyél kevesebbet, amit az étrend tartalmaz azt tessék megenni. Jó fogyást kívánok. :) 

Az Alakorvoslás Program otthon is végezhető, itt tudsz csatlakozni: https://alakorvoslas.hu/digital-cart

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr5014129567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása