Fogyás termék nélkül nem megy? Jaj dehogynem!

Fontos az egészséged? Akkor miért nem bízod szakemberre? 3.rész

2021. június 07. - dr. Farkas Kitti

Elérkeztünk a magyar fogyókúrás piacot vizsgáló sorozatom harmadik, egyben utolsó részéhez. Az előző két részben azt vizsgáltuk, hogy milyen veszélyeket rejt magában az, hogy szakértőnek látszó szereplők határozzák meg a diéta-trendeket, illetve hogy az egyes, szakmai alapokat mellőző tanácsok miért is károsak társadalmi szinten a fogyni vágyókra nézve. Ha még nem olvastátok, érdemes azokkal kezdeni. Úgy gondoltam, hogy fontos, hogy néhány szó essen a termékekről is, hiszen a piac tele van egymást felüllicitáló ígéretekkel kecsegtető csodaszerekkel. De vajon tényleg várhatjuk tőlük a csodálatos fogyást vagy csak a pénztárcánk lesz könnyebb tőle?

A programok egy jelentős részének kötelező része a táplálékkiegészítők, -helyettesítők, mentes formátumok megvásárlása és adott ütemben való fogyasztása. Ezek a siker elengedhetetlen részeként vannak beállítva. 

_mg_4812_1.jpgA vizsgált programok csaknem felénél termékvásárlási kötelezettség van: a fogyni vágyó csak akkor ismeri meg a program részleteit, miután vásárolt, ez pedig jól belátható, hogy a kognitívdisszonancia-csökkentés elve alapján ér el elégedettséget, mintsem azzal, hogy a programban részt vevő jobban érezné magát, le tudna fogyni vagy tartani tudná az elért eredményét. Miután valaki drága termékcsomagot vásárolt, nehezebben fogja beismerni, hogy zsákutcába hajtott be.

A hosszútávon tartható, egészséges diéta alapját – jó esetben – természetes, minél kevésbé feldolgozott, a szervezet számára könnyen hasznosítható alapanyagok adják. A különböző fogyókúrás programok által kínált termékek többsége azonban mesterséges összetevőket is tartalmaz, sok esetben pedig a fogyásra gyakorolt jótékony hatásuk sem bizonyított. 

Fontos megjegyezni, hogy az uniós jogszabályok meglehetősen szigorúak és csak olyan állítás engedhető meg az egyes étrendkiegészítők egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban, amely az EU által lefolytatott engedélyezési eljáráson átesett és elismerésre került. 

Termékösszetevők

Az említett, a programok elvégzéséhez gyakran a guruk által elengedhetetlennek ítélt táplálékkiegészítők a legkülönfélébb, korántsem természetes összetevőkből állhatnak. Az általam vizsgált programok termékeiben – egyéb, gyakran laikusok és szakértők számára egyaránt ismeretlen mesterséges összetevők mellett – gyakori összetevők: az l-karnitin, kollagén, különböző vízhajtó szerek és olyan ásványi anyagok és szerves vegyületek, melyek alapjában véve részt vesznek a lebontó anyagcsere folyamatokban (pl. króm, cink, Q10, karnitin, kreatin).

Ez utóbbi kategória kapcsán fontos megemlíteni, hogy ugyan kis mértékben hozzájárulhatnak az anyagcsere intenzitásának fokozásához, de csak és kizárólag akkor, ha aktív és intenzív testmozgást is végzünk mellette. Az említett további összetevők fogyásra gyakorolt hatása pedig megkérdőjelezhető vagy vitatható. Míg az l-karnitin kiegészítőként való szedése egészséges táplálkozás és hobbisport mellett csupán felesleges, hiszen a szervezetünk természetes úton képes megtermelni a számára szükséges mennyiséget, addig például a vízhajtó szerek használata igen veszélyes is lehet. Túlzott vízhajtás következtében ugyanis kiszáradás fenyegethet, mely hatására súlyos vitaminhiány alakulhat ki. Egyes anyagcsere intenzitást növelő anyagok, mint az amfetamin-származékok pedig akár életet veszélyeztető szövődményeket, halálozást is okozhatnak.

Ezt a témát azonban részletesen körbejárom a fogyókúrás hoaxokról szóló blogposztban, melyet itt olvashattok el.

A háromrészes sorozat konklúziója tehát, ha szeretnénk biztonságos módszerekkel, egészségünk megőrzése és javítása mellett megszabadulni a plusz kilóktól, kérjük a szakértők segítségét! Mielőtt befizetnénk bármilyen diétás programra, szánjunk időt arra, hogy alaposan utánajárunk a program és a programot kínáló személy szakmai hátterének. Ökölszabályként pedig ne feledjük, hogy a diéta csak akkor lesz sikeres, ha élhető, hosszú távon tartható.

Az Alakorvoslás Program egy orvosok és szakemberek által kidolgozott online életmód program. 

További információ: Programok

Bár a programhoz kaphatók termékek, kifejezetten hangsúlyozzák, hogy nélküle is lehet végezni, mert a fogyáshoz nem kell egyetlen termék fogyasztása sem, még a saját sem. 

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu  címre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr6316584854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása