Felejtsd el a napi ötszöri étkezést

2018. október 15. - dr. Farkas Kitti

Többször írtam már arról, hogy miért téves diétás módszer a napi ötszöri étkezés, vagy általánosabban, az az elv, miszerint a fogyáshoz „sokszor kell enni keveset”. Az utóbbi időben mégis újra és újra, hitetlenkedve szegezik nekem a kérdést: „De hát, miért helytelen a napi ötszöri étkezés, hiszen mindenki ezt ajánlja?!”. Szinte beleégették az emberek fejébe az ötös számot, mintha kevesebbszer nem is lehetne enni. Nem állítom, hogy – főleg sportos életmód mellett – egy jól összeállított, sok étkezéses étrenddel lehetetlen a testsúlycsökkentés, de azt igen, hogy ez inkább nehezíti a fogyást. A testünk működése, azaz az élettan alapján ugyanis e módszer ellen szól minden, amennyiben a fogyás a cél.

blog4.jpg

Miért téves?

Elsőre kétségtelenül logikusnak tűnik, amit a „sokszor keveset” elv hívei állítanak. Abból indulnak ki, hogy többszöri étkezés folyamatosan dolgozik a szervezetünk, aminek köszönhetően jobban tudunk fogyni, ha viszont kevesebbszer eszünk, akkor lelassul az anyagcsere, éhesek leszünk, és a szervezetünk raktározni kezd.

Hihetőnek hangzik? Igen.

Igaz? Nem.

Két ok miatt, az egyik rövid, a másik hosszútávon nem a fogyást szolgálja.

Rövid távú negatív hatása az ötszöri étkezésnek: Egyetlen olyan kutatást sem ismerünk, amely igazolná, hogy ugyanakkora energiabevitel mellett, a fogyás hatékonysága és az étkezések gyakorisága között összefüggés lenne. Ellenben tudjuk azt, hogy az anyagcserét szabályozó inzulin szempontjából kifejezetten rossz a gyakori étkezés.

Az inzulin termelődésének ugyanis van egy természetes napszaki ciklusa:

  • reggel magas,
  • dél felé leesik,
  • este ismét emelkedik.

Ha ötször vagy még többször eszünk egy nap, akkor végig magasan tartjuk az inzulinszintünket. Az inzulin köti a zsírt, tehát egész nap köti a szervezetünk a zsírt. Az eredmény? Nem hagyjuk a testünket zsírt égetni, a zsír marad. A kevesebb energiabevitel miatt, fogyhatunk, de annak nagy része nem a zsír lesz, amitől szeretnénk megszabadulni.

2_1.pngHosszú távú negatív hatása az ötszöri étkezésnek: Napi ötszöri, kisebb étkezésnél a hasnyálmirigy hiába küldi ki újra és újra az inzulint, és az hiába jelez a sejteknek, hogy energia érkezett, valójában a sok pici étkezéssel nem viszünk be annyi tápanyagot a testünkbe, hogy legyen „elég munkája”. Olyan ez mintha az inzulin folyton farkast kiáltana. A sejtek egy ideig hisznek neki, de egyre kevésbé, végül pedig már akkor sem, ha tényleg jön a farkas.

Más szóval: a sejtjeink inzulinérzékenysége romlik, a zsír raktározása (amiért ugyancsak az inzulin felel) pedig felerősödik. Mert a sejtjeink egy idő után nem fognak figyelni a túlságosan felszaporodó inzulin folytonossá váló jelzéseire, és nem használják fel a szervezetünkbe érkezett energiát, hanem az zsírként fog elraktározódni. Az eredmény, hogy az anyagcserénk egyensúlya felborul és nehezebben fogy és könnyebben hízik. Így amikor már nem diétázunk, akkor szembe találjuk magunkat a jojó-hatással. Ugyan normális tartományban étkezünk, a szervezetünk mégis rosszabbul dolgozza fel a tápanyagokat.

Mi akkor a helyes?

Ha a fogyás a cél, akkor a következőket tedd:

  1. Felejtsd el a napi öt étkezést! Egyél 3 alkalommal egy nap, és legalább 4, maximum 6 óra teljen el két étkezés között.

A tartós fogyáshoz inzulinra érzékeny sejtek kellenek, tehát ne fárasszuk ki az állandó alacsony intenzitású munkával. Dolgozzanak egy nap háromszor, de akkor rendesen. Amikor pedig nem a táplálékkal van elfoglalva, akkor segítsen nekünk a fogyásban. (Ha valaki intenzíven sportol, akkor lehet fogyasztani egy plusz snack étkezést.)

 1.png

  1. Az étkezések az inzulinszint természetes napi ciklusának fordítottja szerint legyenek! Felejtsd el a szénhidrátdús reggelit! Fehérjedús reggelit fogyassz, ebédre egyél egy rendes nagy ebédet, sok fehérjével, több szénhidráttal, vacsorára megint kevesebbet egyél és kevés szénhidrátot. Így lesz kiegyensúlyozott inzuliszinted, nem leszel farkaséhes és zsírból fogysz.3.png

Tudom, hogy nagyon más, amit mondok. Tedd fel a kérdést magadnak: sikerült tartósan lefogynod napi ötszöri étkezéssel? Ha nem a válaszod, próbáld ki, amit most levezettem neked.

A test természetes, élettani működésére alapozom az Alakorvoslás Programom módszerét. Abból indulok ki, hogy a normál, nem elhízott állapotunk eléréséhez, vissza kell állítani a szerveztünk természetes anyagcseréjének egyensúlyát. Ezt szolgálja a kevésbé gyakori étkezés is, hiszen az emberi test nem napi ötszöri evésre lett kitalálva.

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

Csatlakozz itt: CSATLAKOZÁS

További információ: www.alakorvoslas.hu

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr2114304017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*.*...o(csipesz) 2019.07.10. 11:36:11

A kérdésem az, hogy akkor most mi van? Napi 6xi étkezéssel fogytam 30 kilót fél év alatt. Na akkor mi az igazság?

Burgermeister 2019.10.11. 11:42:12

@*.*...o(csipesz): Napi 10 etkezessel es napi 2 etkezessel is lehet fogyni, a lényeg a kaloriadeficit.
süti beállítások módosítása