Az Alakorvoslás Program egy helyes életmód program, ami tartható, érthető, amivel edukálni lehet a fiatalokat, hogy az elhízás megelőzhető legyen, mindenkinek csak ajánlani tudom. Íme az én történetem.
2022 - túl egy tragédiákkal teli két éven, februárban elhatároztam, hogy változtatok. Elkezdtem csoportos step órákra járni heti kétszer, majd háromszor. Az evésre nem helyeztem nagy hangsúlyt, mert annyi kudarcon voltam már túl akkor, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy sikerül, csak annyi volt a célom, hogy mozogjak egy kicsit. El is indult lefelé a mérleg nyelve, és jobban is éreztem magam, ezért nyár végén eldöntöttem, segítséget kérek a táplálkozás terén. Egy online csoportban találtam egy “személyi edző-tanácsadót”, akit többen ajánlottak, és aki - elmondása szerint - már rengeteg embernek segített. Kaptam plusz edzéstervet a meglévők mellé, és kaptam egy alap étkezési struktúrát, ami 5 étkezésből állt, főleg fehérje, szénhidrát, zöldség. Fogytam, de leginkább azért, mert nem tudtam megenni a kaját, ami elő volt írva. Egyhangú volt, és azt a mennyiséget képtelen voltam megenni, így inkább nem ettem. November végére jutottam el oda, hogy nem bírom. Ideges voltam, ingerült, feszült és mindenem fájt. Abbahagytam. Tudtam, hogy szeretném folytatni, de időre volt szükségem. Erre megkaptam ettől az edzőtől, hogy gyenge vagyok. Sok pénzt fizettem neki, de nyilván nem hoztam azt az eredményt, amit várt. Soha sem találkoztunk, de olyanokat mondott, amik nagyon rosszul estek. Akkor, ott elengedtem azt az évet és úgy voltam vele, hogy majd amikor érzem, akkor újra előrébb lépek. Év végére a leadott 10 kilóból 4 visszajött.
2023 - új év új lehetőségek. Pontosan már nem emlékszem, hogy hogyan, de szembe jött velem az Alakorvoslás program, amin keresztül márciusban megtaláltam a "Nyomkodás helyett NYOMÁS" Facebook csoportot. A kaja kérdést továbbra is hanyagoltam, nem hittem abban, hogy nekem reggelire elég egy shake, úgy voltam vele, hogy ez nem fog menni. A sport viszont maradt, sőt a csoporttal, a kihívásokkal egyre jobban élveztem. Közben pedig találtam egy tényleg jó személyi edzőt, akihez elkezdtem járni. Ő az evéssel kapcsolatban is mondott néhány alap dolgot, amit próbáltam betartani. Elkezdtek újra lemenni a kilók, elkezdtem formálódni. Zabkása reggelire, fehérje, szénhidrát ebédre, tojás vacsorára. Ez volt kb az étkezésem, meg amikor már nagyon nem bírtam, akkor péksütik. Végülis fogytam, de nem voltam igazán elégedett, mert azt éreztem, hogy ez így hosszú távon nem tartható, nekem ez szenvedés, de csinálni kell. Év végére -24 kilónál tartottam.
2024 - végre megérkeztem. Az étkezési metódusom nem változott, de egyre többet néztem Alakorvoslásos videókat. A reggeli zabkása után 2-3 órával mindig éhes voltam. És igazán kevés alkalommal éreztem, hogy jól laktam. Számoltam a kalóriákat, közben edzettem szorgalmasan. Idén tavasszal elhatároztam, hogy megpróbálok az alapelvek szerint étkezni. Úgy voltam vele, hogy ha két órát kibírok a shake-kel, akkor kb ugyanott vagyok, a kaják viszont sokkal változatosabbak. Elkezdtem értelmezni és érteni a testem reakcióit, és nagyon sokat segített, hogy tudom, mi zajlik bennem és minek kell ahhoz, hogy fogyni tudjak.
Az Alakorvoslás Program alapelveivel élni nem borzasztó, még akkor sem, amikor az ember a háta közepére kívánja a tudatosságot.
- Együnk háromszor, a meghatározott időkeretben, összetételben. Reggelire shake. Így egy napra csak két étkezést kell kitalálni, az időbeosztást pedig tök hamar megszokja a szervezet, ezen sem kell agyalni.
Rendes kaja: az utóbbi időben bármikor ettem junkfoodot abszolút csalódás volt, és mindig azt mondtuk, hogy ennél mi otthon sokkal finomabbat és egészségesebbet készítünk, olcsóbban…
- Igyunk. Tök logikus, akkor is, ha előszeretettel felejtjük el.
- Pihenjünk: másból nem lesz energia.
- Mozogjunk: jó, ez az elején nehéz, elismerem, de tényleg csak túl kell élni az első szakaszt, utána meg kb. olyan lesz, mint aludni.
Számomra ezek teljesen életszerű, abszolút a mindennapokba illeszthető alappillérek, ezáltal látom azt, hogy mi lesz a diéta után. Nem rettegek attól, hogy ha karácsonykor eszem sütit, akkor visszahízok. Emiatt nincs is az az érzésem, hogy amikor épp alkalom van akkor fel kell ennem mindent, mert most lehet. Ez az én döntésem, én mondom meg, hogy mit eszem meg és mit nem. Mert értem, hogy mit miért és mikor, értem hogy működik a szervezetem, és érzem a változást a testemen.
Nagyon nagyon sajnálom, hogy ezeket nem hallottam előbb, és úgy örülök, hogy rengetegszer felmerül az edukáció, a példa, minta a gyerekek előtt. Ez segít a tudatosságban, abban, hogy úgy tudjunk dönteni egy adott helyzetben, ahogy a céljainknak megfelel és ne csak sodródjunk az árral.
Kitűztem egy reális célt: tavaszra 100 kiló alá menni. Motiválódtam a csoportból, Dr. Farkas Kitti és Dr. Bajnok Éva szavaiból. Amikor nehezebb volt, azokat idéztem fel magamban, amiket ők mondtak. És meglett a cél, itt már 30 kiló mínusznál jártam.
Végre nem szenvedek, vagy nem nagyon. Belénk rögzült, gyerekkorunk óta velünk lévő szokásokon változtatni nagyon nehéz, de olyan alappillérek vannak a programban, amiknek értem a miértjét, ezért sokkal könnyebb volt elfogadni és beépíteni a mindennapokba. A recepttár pedig hatalmas segítség amikor épp semmi ötletem nincs. Májusban csatlakoztam a 8 hetes közös fogyás programhoz, igyekeztem hetente megosztani a fejlődésem, vagy épp a nehézségeket. Elolvastam mindenki beszámolóját, hogy inspirálódjak, és azt éreztem, nem vagyok egyedül. Mindenki aki itt van, azért van itt, mert van egy célja: fogyni szeretne egészséges és megtartható módon. Mindegy, hogy mennyit, mindegy hogy hány éves, hogy nő-e vagy férfi. És ehhez olyan szakmai segítséget kapunk, ami hihető, amiben lehet bízni, nem ígér azonnali sikert, sem megoldást helyettünk. Ad viszont támaszt videóüzenetek, blogok, posztok, termékek formájában. Ezek közül semmit sem kötelező használni, de a lehetőség nálunk van.
Amikor elfáradtam, kiégtem, azt mondtam, elég, nem bírom tovább, nincs kedvem diétázni, azt a tanácsot kaptam, hogy élvezzem most egy kicsit az elért sikert. A szakaszok változtatásával erre is van lehetőség, és működött. Két lazább, megengedőbb hét után újult erővel tudtam belevágni egy szigorúbb szakaszba.
35 kilót fogytam eddig, 14 van még hátra abból, amit tavaly kitűztem célul. Ma már biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, csak idő kérdése, de minden tudásom megvan ahhoz, hogy fogyjak, az akarat és kitartás pedig sokkal szilárdabb a tudás alapjain.