Miért foglalkozom azzal, hogy mások hogyan akarnak lefogyni, és miért érdekel, hogy ezt egészséges módon teszik-e vagy sem? A rövid válaszom az, hogy azért, mert orvos vagyok, és úgy gondolom a helytelen diéták nem tesznek jót. A fogyni vágyó nem fogy le tartósan, és még rosszabb helyzetbe kerül, mert ront az anyagcseréjén. És erről nem ő tehet. De ha kicsit részletesebben bemutatkozom, talán még érthetőbbé válik, miért foglalkoztat mindez. 

Mindig kicsit furcsa nekem, amikor megkérdezik, miért lettem orvos. Soha más fel sem merült bennem. Amióta az eszemet tudom, erre a pályára készültem. Gyógyítottam a játék babáim, de még az öcsémet is elláttam. Lehet, hogy ő pont ezért nem lett orvos. Édesanyám gyermekorvos, édesapám szülész-nőgyógyász. Nekem a karcagi kórház mindig is a második otthonom volt. Kisgyerekként egyáltalán nem volt ritka, hogy hajnalban a kórház nővérszobájában ébredtem, mert éjjel behívták a szüleim, és az ágyból felkaptak minket és vittek magukkal. Egy életre megutáltam a májkrémes kenyeret, mert mindig az volt a nővérszobában. De ezt leszámítva, imádtam a kórház minden pontját. 

Azt tehát mindig is tudtam, hogy orvos akarok lenni, de az sokáig nem volt egyértelmű, melyik szakterületet válasszam. Hosszas keresés után végül az aneszt-ITO mellett döntöttem. Nagyon megszerettem a sokszínűségét és komplexitását.  

Ez a kifejezés egy orvosi szleng, az aneszteziológia és az intenzív terápiás szakorvos összevonásából jön. Kettős szakvizsgát jelent, önállóan nem lehet elvégezni egyiket vagy másikat. Az aneszteziológus felel a páciens altatásáért, ami valójában nem csak altatás, hanem fájdalomcsillapítás is. Tudni kell azt, hogy az adott műtétnek, melyik a fájdalmas része és úgy adagolni a fájdalomcsillapítót. Mert a páciens alszik ugyan, de a teste érzi a fájdalmat. Ha jól dolgozik az aneszteziológus, akkor mindig akkor csillapítja a műtét alatti fájdalmat, amikor a test azt megéli. Így a páciensnek ébredés után kisebb lesz a fájdalma, és rövidebb lesz a lábadozási idő. Ezen felül, az intenzív terápiás orvos felel az intenzív osztályért is, ahol a súlyos állapotú páciensek fekszenek. Ott a táplálásuk, életben tartásuk, és az állapotuk javítása a feladat.

Az anesztes orvos felel azért is, hogy műthető, vagy nem a páciens. Annak idején a mentorom a fejembe is verte, hogy a mi munkánk lényege nem a műtőben kezdődik, hanem a műtét előtti konzultációnál. Amikor például azt is elmondjuk a betegnek, hogy a túlsúly tízszeres kockázat minden műtétnél, ezért le kell fogynia. Ott kell észnél lenni és jól tervezni. A műtét napján is meg szoktam nézni még egyszer a pácienst, szeretem látni, hogy milyen fizikai és lelki állapotban műtjük meg.

Hát, így kezdődött, hogy a saját munkám érdekében is foglalkozni kezdtem azzal, miként lehet jól fogyni. De ezzel még nincs vége. Folytatás következik.