Ezért nem igaz, hogy a „nők a szülésnél cseszik el”

Reakció Schobert Norbert nyilatkozatára

2020. január 24. - dr. Farkas Kitti

A magyarországi elhízással kapcsolatos problématengerbe akkor dobnánk igazán nagy követ, ha végre azoknak a felelősségét vizsgálnánk meg, akik 20 éve osztják az észt mindenféle szakmai felkészültség nélkül.

_mg_4812.jpg

”Az ostoba, mindig tökéletesen meg van elégedve önmagával” – ez a Bonhoeffer-idézet jut eszembe arról a magabiztosságról, mellyel a magyar fogyókúrás piac vezető szereplője a „fájó igazságra” hivatkozva igyekszik védeni kijelentését, amivel az elhízás jelenségét sikerült leszűkítenie a szülés utáni túlsúllyal küzdő nőkre, valamint a házaspárok szexuális problémáira. Hiába az utólagos magyarázkodás, azt a megfogalmazást, hogy a „nők a szülésnél cseszik el” nőként és orvosként egyaránt felháborítónak tartom. Szakmai szempontból egyszerűen téves és káros útra visz az megközelítés, mely kizárólag a túlsúlyos emberek felelősségét hangsúlyozza.

Miért téves és káros?

1. A nők kipécézése miatt. Az egyik legnagyobb magyar akadémiai felmérés szerint az elmúlt évtizedekben a túlsúlyosak és főleg az elhízottak aránya jelentősen megnőtt hazánkban, de leglátványosabban a fiatal férfiaknál. A férfiaknál a túlsúlyosak aránya 40 százalék, az elhízottaké 32 százalék, míg nőknél mindkét kategória valamivel kevesebb, mint 32 százalék. A világon a negyedik legelhízottabb ország vagyunk, ez tehát aligha szülés utáni probléma.

2. A megközelítés miatt, mely az elhízást motivációs problémaként, a túlsúlyos emberek hibájaként írja le. Ezzel szemben a valóság az, hogy az elhízás olyan népbetegség, amelynek számos civilizációs oka van. A legtöbbször nem a lustaság vagy az akaraterő hiánya áll a háttérben. Aki a túlsúlytól szenvedőket hibáztatja, és ezzel szégyenérzetet okoz, több kárt okoz, mint hasznot.

3. A helytelen módszereket kínálók elhallgatott felelőssége miatt.  Mert nem az a kérdés, hogy helyes-e, ha valaki a szexualitás emlegetésével igyekszik figyelmet irányítani magára és a fogyókúrás termékeire, hanem, hogy jó-e az a diétás módszer, amit kínál vagy inkább káros. És ezzel meg is érkeztünk a legnagyobb és leginkább elhallgatott problémához: ahhoz, hogy virágzik a fogyókúrabiznisz, mégis egyre kövérebbek vagyunk. Tegyük fel a kérdést: ennek nem fordítva kellene lennie? Nem a fogyni akarókkal van a baj. Az emberek többségében megvan az elszántság, a motiváció, de sajnos többnyire bedőlnek a csodadiétáknak, a manipulált élelmiszereknek és helytelen módszereknek, amelyeket olyan kontárok kínálnak, akik soha nem foglalkoztak szakmai értelemben az emberi test működésével és a fogyás élettanával. Ehelyett különböző ideológiákkal, mesékkel próbálnak reagálni az elhízás civilizációs okaira.

Mindezek hatása az, hogy a saját praxisomban minden harmadik páciensem úgy fordul hozzám: „én már mindent kipróbáltam, mégsem tudok lefogyni“. A helytelen módszerek ugyanis tönkreteszik az anyagcserét, amit először is helyre kell állítani ahhoz, hogy az egészséges és tartós fogyás végül tényleg elérhető legyen. A magyarországi elhízással kapcsolatos problématengerbe akkor dobnánk igazán nagy követ, ha végre azoknak a felelősségét vizsgálnánk meg, akik 20 éve osztják az észt mindenféle szakmai felkészültség nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr6415421544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.01.24. 10:54:44

A legjobb írás eddig a témában.

Irbisz 2020.01.24. 12:01:48

"Mindezek hatása az, hogy a saját praxisomban minden harmadik páciensem úgy fordul hozzám: „én már mindent kipróbáltam, mégsem tudok lefogyni“. "

Ööö, hát lehet hogy ezt így érzik a fogyni vágyó illetők, de erősen kétlem hogy így lenne. Illetve gondolatban/szándékban akár ez még igaz is lehet, a gyakorlatban viszont nem, mert nem tartanak be alapelveket.
Azon meg ne csodálkozzon senki, miért vagyunk 4. az elhízottsági világranglistán, boltban a pénztárnál ha nézem az előttem állók mit raknak a szalagra, elképesztő mennyiségben teszik ki a teljesen felesleges, ákros és hízlaló, üres kalóriákat tartalmazó ételeket, italokat. Ezeket fogyasztva jó hogy elkezdenek szépen gömbölyödni, és nem megy le a kiló, hízlaló ételeket, nasikat, csemegéket fogyasztva nehéz bármilyen kúra mellett leadnia túlsúlyt. Ja, és mindezt jómódú budai boltokban látom, ahol telne az egészséges kajára is - másutt még rosszabb a helyzet.
Elég lenne az emberek nagyrészénél ezekről lemondani, máris bekövetkezne az áhított fogyás.

Még annyit, a testtömegindexek használhatóságával kapcsolatban erős kétségeim vannak, 188/91-es értékekkel a normális határ felső részénél vagyok, az ideális testsúlyom elvileg 83,1 kiló lenne. Ez egyszerűen nevetséges, érettségiző koromban voltam ennyi, nyurga kamaszként. Ha még valahogy leadnék 8 további kilót (az elmúlt években sikeresen megszbadultam 15 kilótól), akkor nem egészséges ember lennék, hanem éhező, izom nélküli egyén. Ezek az értékek talán 20 év alatti, sose sportoló emberek alapján meghatározva, mert egy 30+ feletti ember, aki teszem azt nem versenykerékpározik v. maratont fut, az kb. automatikusan túlsúlyos lesz a bmi alapján. Holott lehet kifejezetten remek formában is, csak az izom nehezebb mint a zsír, és igy a bmi máris fals eredményt ad. Vannak modernebb módszerek, amelyek a zsírszázalékot mérik, azok alapján kellene megítélni mi a túlsúly.

Más. A statisztikák szerint tényleg sokkal több az elhízott férfi, és mértékben is kövérebbek, de a túlsúly megítélése eléggé eltérő a 2 nemnél.

Muhammad Balfas 2020.01.24. 12:54:44

Egyszerűen sokkal könnyebben megszerezhető az élelem a lakosság széles rétegei számára, mint a régebbi történelmi korokban, az ember pedig gyarló..Ehhez jön még a kevesebb mozgás a napi tevékenységek során, kényelmesebbek vagyunk.
Ezen vívmányok ára, hogy már fiatal korban is sok a gombóc alakzat,és a civilizációs betegségek megjelenése.Semmi sincs ingyen..

Muhammad Balfas 2020.01.24. 13:01:37

@Irbisz: A testtömegindex alapján jó néhány élsportoló elbukna.Ebből is látszik,hogy nem igazán ad hiteles képet.Sztem több értelme van a haskörméret mérésének..

darkmirjam_light 2020.01.24. 13:05:12

Az elhízást sokan a szenvedélybetegségekkel teszik egy polcra, és ahogy egy alkoholistát, szerencsejáték vagy drogfüggőt, saját jellemének áldozataként bélyegzik meg. (Aki mellesleg a közelállók életét is elcseszi.) Nem is olyan könnyű szembemenni ezzel az állásponttal, ha azt látjuk, hogy a látványosan elhízott figura nagytételben vonszolja haza a cukros leveit, vagy az akciós fagyasztott pizzát. Mondván, az a kis öröme legalább legyen meg. Nehéz sajnálni, együtt érezni azzal, aki maga okozza a szenvedéseit, akár másoknak is.
Pedig, ha vetünk egy pillantást a szemben álló seregekre, lobbistákra és anyagi erőforrásokra, szinte csoda, hogy a kóla és redbull fogyasztás még nem kötelező. Egy rekláblokk 90% egészségtelen, szükségtelen dolgokat állít be megérdemelt jutalomként. Egy olcsó vodkára szakosodott alkesz megnyugodhat, hiszen nem csinál mást, mint az a csapat szimpatikus, divatos fiatal a tévében. Igen, azt hisszük, hogy a TV (média) nem aljasodna le odáig, hogy ártó mérgeket állítson be jutalomként, merthogy biztosan van valamiféle szabályozás. Hát nincs, Még a legendásan álszent, cenzúrapárti német televíziócsatornák is öntik az online lehúzógépek (kaszinók), sörgyárak, gyerekek számára készített édességek reklámjait. Amíg az élelmiszeripar főleg a cukor, vízmegkötő porok és mesterséges aromák eladásából tesz szert a legszebb profitra, a helyzet csak rosszabb lesz. A cikk azt mondja (helyesen) hogy a virágzó fogyibiznisz mellett nő a túlsúlyos emberek száma. Én ezt azzal vinném tovább, hogy az elhízás veszélyeinek felismerése és a társadalmi probléma felismerése után is nő az energiaitalok, fogrohasztó édességek és cukros levek száma.

Ader Janos 2020.01.24. 14:01:51

Az elhizás környezetszennyező, mert a feleslegesen elfogyaszott étel szükségtelen környezetterheléssel jár.
MEG KELL ÁLLÍTANI A KÖVÉRBÜNŐZÉST. (különösen a nők esetén)
Alkotmányban kéne rögzíteni a megengedett maximális sulyát egy embernek, és aki ezt túllépi, büntetni kell. A rendőrségenek spontán utcai testsuly ellenőrzéseket kellene végezniük, a túl kövéreket pedig letartoztatni, és addig börtönben tartani, amíg normális nem lesz a sulyuk. Persze nem csak az utcán kéne vadászni kövérekre, hanem lakásokban bujkálokra is le kell csapni.

David Bowman 2020.01.25. 16:19:47

1., Ez kamu. Először is: A szépség elsősorban a nők értékét határozza meg. Az unióban valóban a legdagadtabbak vagyunk, de a világon jó ha a huszadikak.
3., Végletesen elhízott barátnőm tényleg lefogyott a Norbi diétával. Na nem normál testalkatra, de jó 15 kilót leadott. Ugyanis betartotta az előírást. Csak azt amit küldenek, és SEMMI mást. Namost a Norbi lehet, hogy tényleg nem ért hozzá, de az a kaja, amit nem eszel meg, biztos nem hizlal. Ellentétben az orvosokkal, akik mindig tudják a tutit, és tízmilió számra gyilkolják az embereket a hülye elméleteikkel.

David Bowman 2020.01.25. 16:25:06

@Irbisz: Egészséges kajától ugyanúgy el lehet hízni, csak sokkal drágább. Apropó, láttál már gorillát?

Muhammad Balfas 2020.01.25. 17:17:20

@David Bowman: No igen..Valószínűtlenül gyors sprintekre képesek a homokos tengerparton..

De pl. ős is bukik a a testtömegindex mutató alapján:

assets.usafootball.com/cms/2019-02/MikeHull3.jpeg

www.pro-football-reference.com/players/H/HullMi01.htm

---

Irbisz 2020.01.26. 10:36:03

@David Bowman:
"1., Ez kamu. Először is: A szépség elsősorban a nők értékét határozza meg. Az unióban valóban a legdagadtabbak vagyunk, de a világon jó ha a huszadikak."

tényleg a 4. vagyunk, bármilyen szomorú. Pár miniállamot mint pl. szamoa v. tonga biztos nem vettek számtásba, de attól az elkesertó itthoni helyzet attól jobb lesz, ha városlakosságnyi szigetállamok figyelembevételével a 4-ik helyről pl. a 8-ikra kerülünk???

"Egészséges kajától ugyanúgy el lehet hízni, csak sokkal drágább."
és sokkal nehezebb is.

" Apropó, láttál már gorillát?"
én igen, és te? illetve mit tudsz róla? láthatólag semmit, csak azt hogy 200 kiló is lehet. elárulom, az átlag gorilla a nagy hasa ellenére nem kövér, csak mivel természetese étrendje legnagyobb részét kis tápértékű levelek teszik ki, nagyon-nagyon sokat kell belőle enni, hogy elegendő kalóriához jusson, és h. az a kaja elférjen valahol, az évmilliók alattt hatalmas bendőt és belszerveket növesztett.
de az nem háj, mint a rengeteg vágósúlyban lévő honfitársunkon van.

Irbisz 2020.01.26. 10:44:24

@David Bowman:
"3., Végletesen elhízott barátnőm tényleg lefogyott a Norbi diétával. Na nem normál testalkatra, de jó 15 kilót leadott. Ugyanis betartotta az előírást. Csak azt amit küldenek, és SEMMI mást."
bakker, már értem miért van egymillió hülye követője norbinak. minek ahhoz norbi, hogy keveset v. mérsékletesen táplálkozzon valaki?? ha bármilyen normális étrendet betart a falánk barátnőd, akkor nem szorul norbira h. lefogyjon, de eleve el se hizott volna :((

" Namost a Norbi lehet, hogy tényleg nem ért hozzá, de az a kaja, amit nem eszel meg, biztos nem hizlal. "
igen, igy van.
de könyörgöm, ehhez kell egy norbi??? egy hülye celeb kell ahhoz, hogy ilyen eklatáns felfedezésre rájöjj??? na ez a szomorú, nem a túlsúly.
a már 80-on jóval túllévő édesanyám, akinek pedig csak érettségije volt, már 40 éve megmondta:
- csak attól nem hizol, amit nem eszel meg,
- nem attól hizol el, amit karácsonytól újévig, hanem amit újévtől karácsonyig eszel. (azaz nyugodtan lehet dőzsölni- de csak ritkán és alkalmakkor)

"Ellentétben az orvosokkal, akik mindig tudják a tutit, és tízmilió számra gyilkolják az embereket a hülye elméleteikkel."
hülye vagy csak nem forogsz, az ilyen barmok lesznek aztán oltásellenes idióták is, és ha kellően hiszékenyek v. befolyásolhatóak, akkor még fenyevőkké is válhatnak,

Dr.Démonmac1 2020.01.26. 23:30:51

Csak egy lényeges dolog maradt ki a cikkből, az, hogy bizonyos férfiak számára, a dagadt / megváltozott formájú nő. (vagy éppen beteg nő) válóok /vagy úgy el lesz hagyva, mint a sicc.
Még az én családomban is megesett.

2020.01.27. 09:47:40

@David Bowman: üzenem a barátnődnek, hogy egyen teljes kiőrlésű pékárut, sovány sajtot, rizst, grillezett csirkehúst és sok zöldséget, ne fogyasszon cukros üdítőt, zsíros húst, sültkrumplit, édességet és nassolnivalókat, valamint sportoljon napi 40-60 percet. Nabumm, most ugyanarra a szintre kerültem mint Norbi, a barinőd írhatja is nekem a köszönőlevelet :)))))) Tényleg nem értem, hogy alapszintű étkezési tanácsokhoz minek egy ugrabugráló kufár bájgúnár.

Trükkös Iván 2020.01.28. 09:07:58

@Muhammad Balfas: A testtömegindexnél miniig felhívják a figyelmet, hogy testépítőkre, sportolókra (vagy olyan testalkatú emberekre) ez nem vonatkozik, csak az "átlagemberre". Gimista korom óta én is a "túlsúlyos" kategória vagyok számszakilag, pedig csak átlagon felüli izomzatot és csontozatot örököltem az őseimtől...

OrangeBox 2020.01.28. 15:31:00

"...míg nőknél mindkét kategória valamivel kevesebb, mint 32 százalék." A nők hány százaléka rendelkezett gyerekkel? Valahogyan ez az adat kimaradt ebből a nagy szakmai cikkből!

Muhammad Balfas 2020.01.30. 09:44:20

@Trükkös Iván: Hát igen erről beszélek. Nem vonatkoztatható mindenkire a testtömeg index, mert lehet, hogy egy öröklött jelentősebb izomtömeg vagy csonttömeg van a mért testtömegben és nem megnövekedett mennyiségű zsírszövet..

Hungryhorse 2020.01.31. 12:29:16

Norbi nem egy filozófus alkat.
Nem ezért szeretjük, már ha egyéltalán.
De ettől még igaza volt és van.

Aki zabál, elhízik, aki meg nem, annak van esélye egy normális testalkatra.
A többi önfelmentés, hülye mellébeszélés.

_Wasp_ 2020.02.03. 19:43:33

A nagyobb csonttömeg miatti túlsúly kamu. Izomtömeg sokkal inkább számít, csonttömegben nincs nagy eltérés a nagy és a kisméretű csontozattal rendelkező emberek között. Mondjuk azt megjegyezném, hogy 10 kiló plusz izom egy emberen rengeteg. Aki mondjuk 100 kiló fölött van és nem tud legalább 150 kilót felhúzni, illetve bőven 100 kiló felett fekve nyomni/guggolni, azon tuti nem az "izom" nehéz.

A pékáru pedig nem igazán diétás. Akkor sem ha teljes kiőrlésű lisztből van. A rizs sem kifejezetten alacsony kalóriatartalmú. Akkor sem ha barnarizs.

Sarah55 2020.02.12. 14:42:43

Uh... sztem a blog irója nem próbált még ki semmit Norbitól...én kezdettől fogva használom pl. a torna anyagait (jártam edzőterembe is, de amikor csak Norbira tornáztam jobb alakom volt), manapság pedig a termékeit fogyasztom. A süteményei magasan a legolcsóbbak mára (upsz ez jó kis paradoxon), 3-400 körül van a legtöbb, de menjen csak be bárki egy "mentes" cukiba...600-1000 Ft között az árak. De ez itt nem a reklám helye, mert Norbiéknak egyrészt van egy olyan stilusuk, amit én sem kedvelek, másrészt nekem sem tetszik ahogy celebkednek...viszont nem állitanám, hogy nem értenek hozzá. Azt mondom amig a blog irója nem próbálta ki a dolgaikat legalább 1 hónapon keresztül (a tornát is beleértve) addig ne mondja nem hozzáértőnek (amúgy nem csak egyetemen lehet ezt megtanulni). Az elmúlt években kicsit elengedtem magam... a cukrom is 7.3-nál járt már permanensen...mindig mondtam, hogy dehát alig eszem etc.... aztán szeptembertől egy nagy fogászati kezelésbe kezdtem és láss csodát 2 ruhamérettel vagyok lassan kisebb... szóval van igaza Norbinak is abban, hogy néha meg kell noszogatni az embereket ehhez, mert magunktól nagyon nehéz lerakni azt kis mindennapi nasit (vagy sokat).... Viszont megfigyeltem, hogy mindig van olyan beszólása ami kiveri a biztositékot és ilyenkor 1 hónapig róla zeng a média... üzletpolitikának ez sem rossz, pedig már megszokhattuk volna, hogy "hülyeségeket" beszél időnként. Szóval kedves blog iró az az érzésem kicsit túlértékeli a saját oldalát, mig azt gondolom lehet Norbira szórni a szitkokat, de nemcsak egy birodalmat épitettek Rékával, hanem bizony sok ember VALÓBAN le tud fogyni a módszereikkel, sok embernek igenis utat tudtak mutatni, és persze azt is megértem, hogy sokaknak csipik a szemét (általában olyanoknak a leginkább, akik nem kétlem, hogy sokat tesznek a maguk területén, de tizedét sem érik el az ő szintjüknek. Jókor volt jó helyen és jó időben...akár ezzel is vigasztalhatná magát az aki nem tudja őket megemészteni.
süti beállítások módosítása