Apa fogyástörténete: Orvosként műtétre várva

2019. október 06. - dr. Farkas Kitti

Sokan kérdezik, miért kezdtem el foglalkozni azzal, hogy segítsek az embereknek szakszerűen lefogyni. Most saját édesapám történetén keresztül bemutatom azt a helyzetet, ami az alapötletet adta. 

_ooo0454_1.jpgAneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos vagyok. Műtét előtt találkozom a betegekkel, akik ha túlsúlyosak, akkor a műtét kockázata tízszeresére növekszik. Plusz a műtét utáni regeneráció, gyógyulás hosszadalmasabb és nehezebb, több a szövődmény is. Ha a műtét halasztható, akkor hazaküldik a pácienst azzal a tanáccsal, hogy fogyjon le. Rengetegszer láttam azt, hogy ilyenkor megpróbálják maguk elérni, jellemzően valamilyen csodamódszerrel és a műtétre ugyan lefogynak, de nagyon legyengült állapotban, sokkal rosszabb energetikával, aktív sejtállománnyal jönnek vissza, és még rosszabb állapotba kerülnek a műtétre. Ez a helyzet bosszantott és sajnáltam a betegeim, akik mindent megpróbáltak megtenni, mégis a szakszerűtlen módszer miatt csak rosszat tettek maguknak. Ekkor döntöttem el, hogy a szakmai tanács mellett, szakmai programot is adok és segítek mindenkinek, aki szeretne fogyni szakszerűen, egészségesen és jól fogyni. Aki pedig műtétre vár, annak elérni azt az állapotot, ami a legjobb a műtét szempontjából, és utána gyors és teljes lesz a regenerációja is.

Sok fogyástörténetet megismerhettetek már itt a blogon, ahol szebb és csinosabb külső volt a fogyni vágyó célja, egy fittebb, egészségesebb élet. Most először mutatok be egy olyan történetet, amely pont azt a helyzetet mutatja be, ami miatt elkezdtem ezt az egészet.

img-7147.jpgKülönösen kedves számomra ez a történet, hiszen az édesapámról van szó. Apa, orvos, szülész-nőgyógyász főorvos, számomra az etalon. Vele szeretek a legjobban műtőbe lépni, miatta és anya miatt lettem orvos, azt hiszem neki szeretnék a legjobban megfelelni. Amikor elindult az Alakorvoslás Program, akkor az, hogy ő büszke rám, a legfontosabb visszajelzés és támogatás volt nekem.

Úgy hozta az élet, hogy műtétre várt és segítséget kért abban, hogy a legjobb állapotban menjen a műtétre, hiszen a gyors felépülés volt a célja. Mindketten orvosok vagyunk, fontos számunkra a szakmai teljesítményünk mellett a példamutatás is. Ezért döntöttünk úgy, hogy megmutatjuk az ő sikertörténetét.

Ez következik most.

Mindig nagy öröm és megtiszteltetés számomra, amikor hozzám fordulnak, hogy segítsek egészségesen fogyni. Az első amit a személyes vizitek alkalmával megkérdezek, hogy mi a motivációja a fogyni vágyónak.

img-7831_1.jpgAugusztus elején édesapám felhívott, hogy szeretné ismét elkezdeni a diétát. Ok, kezdd el - gondoltam magamban. Hisz már mindent tudsz, ismered a programot. Nyár végén ez egyáltalán nem volt meglepő, hogy azt a pár kilót ami a kis kilengések miatt felszaladt, le szeretné adni. Több programosom is jelezte, hogy vége a nyaralásoknak, jöhet a Speed, hogy visszanyerje az alakját.

Apa folytatta a telefonban a beszélgetést és kiderült, hogy egy szerencsés véletlen folytán, így még időben, tünetek és labor eltérés nélkül, egyszerű mellékleletként fény derült egy jóindulatú folyamatra, aminek műtéti eltávolítása szükséges. A műtét teljes jólétet, gyógyulást eredményez, így nem volt kérdés, hogy vállalja a műtétet.

Szeretett volna azonban a legjobb energetikával belemenni. Négy hetünk volt, hogy elérjük a lehető legjobb fizikális állapotot és a legjobb testösszetétellel feküdjön aznap a műtéti asztalra. Amit tudni kell róla, hogy elképesztő a munkabírása, a lehetetlent nem ismeri. Rendkívül alapos, lelkiismeretes, gondos szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos, aki mindig is a pácienseit, a kismamáit, a szülészeti osztályt, a kórházat helyezte előtérbe. De most arra kértem, hogy legyen ő a fontos, legyen ő az első. És nekikezdtünk a felkészülésnek.

img-7830.jpg2 hét Speed szakasszal kezdtünk, hogy az anyagcserét mihamarabb helyreállítsuk, a hízás üzemmódot fogyásra kapcsoljuk. Majd a másik két hét az Easy étrend szerint történt. Természetesen BIA méréssel követtük a testösszetétel változást, hisz a cél az volt, hogy izomvesztés nélkül, a fogyás zsírból történjen.

A mozgást is beépítettük, heti 150 perc kardio jellegű sportot írtam elő: biciklizett és futott. A műtét előtti héten apa szabadságot vett ki, eljött velünk Horvátországba nyaralni. Minden nap az Alakorvoslás program jegyében telt, a keretrendszer szigorú betartásával. Az étrend, a folyadékbevitel, a mozgás, a pihenés, a sok-sok örömteli pillanat az unokákkal, mind segítette azt, hogy elérjük a tökéletes állapotot. És azt kell mondjam sikerült. Egy hónap alatt izomvesztés nélkül 6 kg zsírt adott le! 

A műtét várakozáson felül sikerült, a teljes gyógyulást eredményezte. De ennél sokkal több kell ahhoz, hogy aneszteziológusként azt mondjam, hogy a műtét tényleg nagyszerűen sikerült. Mégpedig az, hogy a műtét után a páciens mihamarabb felépüljön, ismét ereje teljében tudja folytatni az életét. Az, hogy a túlsúlyát szakszerűen adta le, pont ezt eredményezte.

A műtét utáni hetet együtt töltöttük Hévízen. Mikor láttam, hogy minden reggel egy órát sportol, délutánonként nagyokat sétál az unokáival és fantasztikusan néz ki, majd két héttel a műtét után már teljes erőbedobással dolgozik, valóban azt mondtam, hogy a műtét a lehető legjobban sikerült.

Egyet viszont nem szabad elfelejtenie, és ezt megígérte. Az egyensúlyt megtartja, figyel továbbra is az Alakorvoslás alapszabályaira, és a heti 150 perc sportot is mindenképp teljesíti. Fantasztikusan érzi magát, rengeteg energiája van, legyen szó munkáról, biciklizésről, futásról vagy éppen vadászatról. Büszke vagyok Rá, nagyon örülök az elért eredménynek. Volt benne nehéz szakasz, de megcsinálta. És az eredmény az övé, ez az ő fogyástörténete. img-7832_1.jpg

 

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

Szeretnél te is végre lefogyni? Csatlakozz itt és kezdd el még ma: https://alakorvoslas.hu/csatlakozas/nem-kivalasztasa

Szeretnél többet megtudni az Alakorvoslás Programról? Kattints ide: www.alakorvoslas.hu 

Neked is sikerült elérni a célod? Küldd be nekünk a fogyástörténeted és ha megjelentetjük, küldünk egy doboz terméket ajándékba, valamint meghívunk egy ingyenes BIA mérésre dr. Farkas Kittinél.

További információ itt: https://alakorvoslas.hu/oldal/oszd-meg-velunk-fogyasod-tortenetet 

Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr1015201118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2019.10.11. 08:03:36

Gratulálok! Jo a program, van eredménye!:)
süti beállítások módosítása