Tévedés, hogy az ötszöri étkezés jót tesz az alakodnak – dr. Farkas Kitti cikksorozata

Szakmai érvek a háromszori étkezés mellett – 1. rész

2019. szeptember 09. - dr. Farkas Kitti

Csaknem egy éve annak, hogy a blogomon először érveltem a napi háromszori étkezés mellett, illetve a napi ötszöri étkezés ellen. Még most is rengetegen csodálkoznak rá, amikor ezt mondom, de szerencsére egyre több fogyni vágyót sikerül meggyőzni arról, hogy a „sokszor keveset” elve helytelen. Most három részben szedtem össze a napi háromszori étkezés melletti szakmai érveket. Íme ez első, amely arról szól, hogy az emberi test nem a napi sok kis táplálékbevitelre lett kitalálva. 

A napi három étkezés igazodik leginkább az anyagcserénk természetes működéséhez.

_ooo0454_1.jpg

Hogy miért? Mert az étkezések gyakorisága hat a hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin szintjére. Az inzulin pedig a szervezet szénhidrát-, zsír-, és fehérje-anyagcseréjének legfőbb szabályozó hormonja, amely a zsír raktározásáért is felelős. Termelődésének van egy természetes napszaki ciklusa reggel magas, dél felé leesik, este ismét emelkedik. Napi háromszori étkezéssel ehhez igazodhatunk.

  • Fehérjedús reggelit fogyasszunk, ami nem emeli még tovább az inzulinszintünket.
  • Ebédre együnk egy rendes nagy ebédet, több szénhidráttal.
  • Vacsorára ismét kevesebb szénhidrátot.

Így lesz kiegyensúlyozott inzulinszintünk. Egyszerűen azért, mert ilyen a testünk, így működik élettanilag.

3.png

A napi ötszöri vagy még több étkezést ajánló „sokszor keveset” elv hívei pont ebbe a természetes működésbe avatkoznak be, mert pörgetni akarják az anyagcseré, jelentsen ez bármit is.

Ha azonban ötször vagy még többször eszünk egy nap, akkor végig magasan tartjuk az inzulinszintünket. Az inzulin pedig köti a zsírt, tehát nem hagyjuk a testünket zsírt égetni. Hosszú távú negatív hatása az ötszöri étkezésnek, hogy a kisebb étkezésnél a hasnyálmirigy hiába küldi ki újra és újra az inzulint, és az hiába jelez a sejteknek, hogy energia érkezett, valójában a sok pici étkezéssel nem viszünk be annyi tápanyagot a testünkbe, hogy legyen „elég munkája”. Olyan ez mintha az inzulin folyton farkast kiáltana. A sejtek egy ideig hisznek neki, de egyre kevésbé, végül pedig már akkor sem, ha tényleg jön a farkas.

Más szóval: a sejtjeink inzulinérzékenysége romlik, mert a sejtjeink egy idő után nem fognak figyelni a túlságosan felszaporodó inzulin folytonossá váló jelzéseire, és nem használják fel a szervezetünkbe érkezett energiát, hanem az zsírként fog elraktározódni. Az eredmény, hogy az anyagcserénk egyensúlya felborul, a testünk pedig nehezebben fog fogyni és könnyebben hízni.

Napi háromszori étkezéssel a táplálkozási szokásainkat igazíthatjuk a testünk működéséhez, és nem fordítva.

Ha étkezéseink az inzulin termelődésének természetes élettani görbéje alapján tervezettek, akkor alacsonyabb és kiegyensúlyozottabb lesz az inzulinszintünk, javul a tápanyagok feldolgozása, hagyunk időt a testnek a zsírégetésre, és hosszabb távon a sejtek inzulinérzékenységének fokozását is szolgáljuk. Ezeknek köszönhetően, aki fogyni szeretne, hatékonyabban tud majd fogyni. Fogyókúra után könnyebben elkerülhetjük a jojó-hatást, és az egészséges súlyunk megtartása is egyszerűbben megy majd. Megfelelő táplálkozás mellett nem kell attól félni, hogy napi háromszori étkezéssel kevesebb energiánk lesz, sőt jobban fogjuk érezni magunkat.

Bár egyre nagyobb gond a világon és Magyarországon is az elhízás, évtizedek óta virágzik a fogyókúrás ipar, melynek jelentős részét a sokétkezéses módszerek adják. A helytelen diéták szó szerint tönkreteszik a szervezetünk természetes működését, még akkor is, ha esetleg átmeneti eredményeket elérhetünk velük. A szakmailag megalapozott, orvostudomány által igazolt módszerek, ezekkel szemben abból indulnak ki, hogy a normál, nem elhízott állapotunk eléréséhez és megtartásához, vissza kell állítani a szerveztünk természetes anyagcseréjének egyensúlyát. Erre épül a saját programom is, az Alakorvoslás Program.

Élj és étkezz minél természetesebben! Az emberi test a napi háromszori evésre lett kitalálva, az a legjobb neki, ha ezt követed.

Végül nézd meg ezen a két ábrán a különbséget, egyértelmű hol égetsz több zsírt, igaz? 

2_1.png1.png(folyt.köv.)

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

Szeretnél te is végre lefogyni? Csatlakozz itt és kezdd el még ma: https://alakorvoslas.hu/alakorvoslas

Szeretnél többet megtudni az Alakorvoslás Programról? Kattints ide: www.alakorvoslas.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr6615040708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zak 2019.09.09. 10:09:42

Szeretném látni azokat a tudományosan elfogadott kísérleteket, amik a cikkben állítottakat támasztják alá. Ellenkező esetben pont annyi igazság van benne mint ami ellen készült, bármennyire is tűnik logikusnak.

dedoca eder 2019.09.09. 10:21:55

számomra logikus és hihető amit mond, de tartok tőle, hogy 3 hónap múlva jön valaki és homlokegyenest az ellenkezőjét fogja 'bizonyítani'. volt már egészséges a tej, aztán ellenség lett, ugyanez a tojással, az édesítővel, és gyakorlatilag minden táplálékkal. nehéz kitalálni hogy valójában kinek is kellene hinni. talán ha a testünk jelzéseire hallgatnánk, többet segítene, mint a rengeteg tudományos megközelítés. és hiszek abban, hogy a szervezet okos, általában jelez, ha valamire nincs szüksége, és hülyeség literszámra vizet inni, ha nem vagyunk szomjasak...

antisocialnetwork 2019.09.09. 10:28:11

A Kitti az anyakönyvezhető keresztnév.

midnight coder 2019.09.09. 10:31:40

@dedoca eder: Ez az egész dolog kb. ott tart mint a görögök idején. Jól hangzó kis elméleteket akkor is tudtak gyártani, és a tudomány kb. ki is merült ugyanitt. Ha a dokik valóban értenének a szakmájukhoz, akkor gyógyszereket produkálnának nem jótanácsokat. És ez még a hivatásos része a csapatnak, az amatõr mezõnyrõl még nem is beszéltem, elvégre életmód blogot bárki nyithat, és elmondhatja hogy mennyire egészséges nyers zöldségeket rágcsálni csülökpörkölt helyett, és napi 20 kilomértert futni. És még ezek sokkal kevésbé lúzerek mint a dokik, akik sok-sok év tanulás után tudják produkálni ugyanezt.

Alex B 2019.09.09. 10:57:34

Most komolyan, van bmi, amit egy kis idő múlva ne cáfolnának vagy ne jönne ki az ellenkezője? Elmebeteg világ ez!

Attilajukkaja 2019.09.09. 11:15:07

@midnight coder:
"Ha a dokik valóban értenének a szakmájukhoz, akkor gyógyszereket produkálnának nem jótanácsokat."
A vegyészek, gyógyszerészek pedig sebeket kötöznének és műtéteket végeznének. Hajrá!

John Doe3 2019.09.09. 12:45:32

"Az inzulin pedig köti a zsírt" bocsánat, de ezt hogyan kell érteni? És mi az állítás forrása?

Attilajukkaja 2019.09.09. 13:00:50

@midnight coder:
Arra utaltam, hogy a dokiknak (akár sebészek, akár nem) nem az a dolguk, hogy "gyógyszereket produkáljanak". :o)

@John Doe3:
Gondolom azt jelenti, hogy az inzulin a feleslegben lévő cukrot zsírrá alakítja át.

John Doe3 2019.09.09. 13:04:27

Van itt egy cikk www.physiology.org/doi/abs/10.1152/ajpendo.1996.271.2.e246 , ami egészen mást mond: eszerint hajnali 3-kor van a kiválasztás minimuma, kb. 15 órakor pedig a maximum. Itt a szerző vállalja is magát, a posztbeli görbe viszont megítélésem szerint inkább spekulatív jellegű. Az más kérdés, hogy szerintem sem sok gyakori étkezésre vagyunk kitalálva, viszont a 3-szori inkább tradíciónak tűnik. Magam a napi 1-2 étkezést pártolnám, abból kiindulva, hogy a gyomorban zajló emésztési folyamat szakaszos, és az tűnik logikusnak, ha a következő étkezés előtt a gyomor kiürül, és nem zéró ideig van ebben az állapotban.

midnight coder 2019.09.09. 13:09:33

@Attilajukkaja: Általában véve az orvostudománynak lenne ez a dolga. A mezei dokik persze valóban csak végrehajtják a protokollokat. De ha a folyamatok ismerete valóban olyan acélos lenne ahogy ez a médiában megjelenik, akkor egyrészt nem lenne Pl. a tojás hol méreg hol nem, másrészt a dokik ezt a sok-sok folyamatot szabályozni is tudnák különféle gyógyszerekkel, és nem lenne szükség mindenféle csodadiétára Pl. a fogyni vágyóknak.

midnight coder 2019.09.09. 13:14:41

@John Doe3: Szerintem semmire nem vagyunk kitalálva. Az emberiség eredetileg valószínûleg akkor evett amikor épp volt mit, aztán ha pár napig nem volt, akkor nem evett. Ez kb. ma is a természeti népek életmódja - egy helyben rengeteget meg tudnak enni, aztán ha sokáig nincs mit, akkor sokáig nem esznek. Ugyanakkor egy természeti nép tagja úgy 50 év élettartamra van max. kitalálva (pontosabban, evolúciós szempontból kb. addig érdekes), másrészt azért az elmúlt pár ezer évben azért picit eltávolodtunk ettõl az életformától, megjelentek az olyan megoldások mint a tartósítás, mezõgazdaság, stb. Ezek aztán mind-mind másféle körülményeket teremthettek.

Attilajukkaja 2019.09.09. 14:04:59

@midnight coder:
"ha a folyamatok ismerete valóban olyan acélos lenne ahogy ez a médiában megjelenik"
Szerintem az élettani, biokémiai folyamatok ismerete messze áll az acélosságtól. Máskülönben nem lennének további orvosi és biológiai, kémiai, fizikai kutatások. A kutatók viszont publikálják a legújabb eredményeiket, aminek az interpretálásában gyakran tényleg túlzásokba esnek egyesek. A tojás vagy a tejtermékek, gabonák fogyasztása egyeseknek valóban nem ajánlott, míg mások nyugodtan ehetik ezeket is. Függ ez az egyes emberek anyagcseréjétől, génektől, életviteltől, kortól, stb. Ezek a dolgok általában személyre szabottak, de vannak általános jelenségek, amelyek a legtöbb emberre igazak. A tudomány pedig halad.
"a dokik ezt a sok-sok folyamatot szabályozni is tudnák különféle gyógyszerekkel"
Tudják is! Nem hallottál még az inzulin injekciókról vagy a cukrok felszívódását akadályozó gyógyszerekről? Esetleg a laktáz tablettákról, amelyek lebontják a laktóz nevű tejcukrot, ha valaki érzékeny rá? A szelén vagy a króm tartalmú étrendkiegészítőkről, amelyek elősegítik a zsírégetést, stb.?

midnight coder 2019.09.09. 14:46:46

@Attilajukkaja: "A tojás vagy a tejtermékek, gabonák fogyasztása egyeseknek valóban nem ajánlott, míg mások nyugodtan ehetik ezeket is."

Itt igazából ez olyan szinten ment vagy 10-15 éve, hogy a felkent fõ diatetikus nyilatkozott a Kossuthon hogy heti két tojás még nem feltétlenül jelent öngyilkosságot, persze ebbe bele kell érteni a tésztában feldolgozott tojásokat is. Akkoriban sokat hallgattam a rádiót, de ez már akkor is elég meredeknek hangzott. És ez nem ilyen-olyan érzékenységrõl szólt akkor, hanem a koleszterinrõl.

"Tudják is! Nem hallottál még az inzulin injekciókról vagy a cukrok felszívódását akadályozó gyógyszerekről?"

Mondjuk Pl. gyógyszertárban kapható étvágycsökkentõrõl Pl. nem tudok. Pedig ha lenne ilyen, máris kisebb probléma lenne az elhízás, és nem kellene olyan megoldásokat alkalmazni Pl. mint a sebészek által felhelyezett gyomorgyûrû.

Az étrendkiegészítõkhöz pedig a hivatásos orvostudománynak vajmi kevés köze van.

beebite 2019.09.09. 15:01:27

Az index bekajálta a reklámposztot. Már kb egy éve is elért hozzám fizetett FB hirdetésben, ez a cikk a szerző saját blogján, de ott se volt semmi tudományos háttér mögétéve. Így meg olyan, mint egy sima reklám, vedd meg az 200. újabb italport, és fogyj le azzal, hogy kevesebb kalóriát eszel, mint amit felhasználsz. A görbékkel meg az van, hogy az inzulinszint sosem vizszintes, max egy hullának. Akkor sem, ha szép oda beírni azt hogy zsírégetés. Kicsit magasabb színvonalat, ha már reklámposztok mennek. :(

Attilajukkaja 2019.09.09. 15:24:10

@midnight coder:
"És ez nem ilyen-olyan érzékenységrõl szólt akkor, hanem a koleszterinrõl."
Persze, ezért írtam, hogy egyeseknek nem ajánlott bizonyos ételek fogyasztása, míg mások nyugodtan ehetik azokat. Ha eleve magas a vér koleszterin szintje valakinek, az ne nagyon egyen koleszterin dús ételeket. Erre mondtam, hogy ez egyéni dolog.
"Pl. gyógyszertárban kapható étvágycsökkentõrõl Pl. nem tudok."
Van ilyen, illetve olyan készítmények, amelyektől gyorsabban lesz telítettség érzésed. Kérdezze meg gyógyszerészét vagy kezelőorvosát. :o)
"Az étrendkiegészítõkhöz pedig a hivatásos orvostudománynak vajmi kevés köze van."
Ez egy óriási tévedés! Ha az orvoskutatók és biokémikusok nem fedik fel, mi a gond a szervezetben, az anyagcserében, akkor a gyógyszergyárak nem tudnák, mire fejlesszenek ki biztonságos szereket, tablettákat.

Attilajukkaja 2019.09.09. 15:34:19

@beebite:
Nem értem, a cikk milyen italport reklámoz és hol állítja, hogy az inzulingörbe bármikor is vízszintes lenne? Az viszont ismert tény, hogy az inzulinszint 24 órás ciklusokban csökken és emelkedik a napszaktól függően.
Az igaz, hogy a szerző kidolgozott egy súlycsökkentő programot, amit elolvashatsz, ha érdekel. De attól még igaz lehet, hogy a napi ötszörös étkezés nem feltétlenül egészségesebb, mint a napi három vagy kettő főétkezés.

kocsmagomba 2019.09.09. 19:33:27

Szeretném, ha a szerző és a kommentelők is külön kiemelnék, hogy az itt megfogalmazott állításaik csak és kizárólag egészséges szervezetű emberek számára igazak és követhetők. Köszike.

dedoca eder 2019.09.10. 09:45:47

"Ha a dokik valóban értenének a szakmájukhoz, akkor gyógyszereket produkálnának nem jótanácsokat." ezzel én nagyon nem tudok egyetérteni. régen régen látjuk (és főleg nem a tudományon keretszül), hogy a gyógyszerek legalább annyit ártanak adott esetben mint amennyit használnak. valójában úgy kellene élnünk, hogy ne legyen szükség gyógyszerekre, ez persze nyilván utópisztikus, de azért mennyi példa van arra, hogy életmódváltoztatással, mozgással, egészséges táplálkozással, elég pihenéssel javítható az életminőség gyógyszerek nélkül is. ettől még nem vitatom a gyógyszerek szükségességét, de sokkal inkább hiszek a megelőzésben mint a kezelésben.
a cikk pedig szerintem kb hülyeség .

Attilajukkaja 2019.09.10. 10:39:18

@dedoca eder:
"a gyógyszerek legalább annyit ártanak adott esetben mint amennyit használnak"
Milyen adott esetben? Az igaz, hogy minden gyógyszernek vannak mellékhatásai, de a nagy többségnek mégis enyhülést okoznak a normális életvitelüket akadályozó bajaikra.
"életmódváltoztatással, mozgással, egészséges táplálkozással, elég pihenéssel javítható az életminőség gyógyszerek nélkül is"
Kihagytad a stresszmentes életet. Örülök, hogy ez mindenkinek megadatik, csak nyilván a legtöbben nem akarnak eleget pihenni vagy egészségesen táplálkozni. Ez lehet a gond az emberekkel.

Nbl 2019.09.10. 12:19:03

Amíg olyan alapvető dolgokban sincs konszenzus, h a tej vagy a tojás egészséges-e, teljesen felesleges ilyen bonyolult dolgokról elméleteket felállítani

Attilajukkaja 2019.09.10. 13:26:55

@Nbl:
Szerintem konszenzus van: van, akinek egészséges és van, akinek nem. Attól függ, milyen az anyagcseréd.

Nbl 2019.09.10. 14:30:22

@Attilajukkaja: Akkor az ajánlott napi étkezések száma is attól függ, milyen az anyagcserém? :)

Attilajukkaja 2019.09.10. 14:57:48

@Nbl:
Így van!
Én például csak napi kétszer étkezem, a párom pedig ötször (inzulin rezisztens). Ha három napig nem eszem semmit, akkor sem esik le a vércukrom (sajnos kipróbáltam), míg mások egy fél napig sem bírják.

Burgermeister 2019.09.12. 19:56:18

A fogyashoz akaratero kell!!!! Semmi mas. Lehet napi harommal ottel es kettovel is fogyni.
Akaratero kell semmi mas.

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2019.09.23. 08:18:37

Kedves Mindenki!
Nagyon köszönöm a sok hozzászólást, örülök, hogy ilyen sokakat megmozgatott a téma. Engedjétek meg, hogy néhány válaszra reagáljak. Tudom jól, hogy ez homlokegyenest más, amint amit évek óta hallani, de körbenézek és azt látom, sokkal több az elhízott, mint évekkel ezelőtt, miközben a fogyókúrás piac virágzik. Ezt látom társadalmi szinten. Egyéni szinten pedig rengeteg történetet megismertem, amelyek úgy kezdődtek, én már mindent kipróbáltam, de nem sikerült lefogyni. Amikor végigvettük, hogyan próbálta, rengeteg hibát láttam benne és nem is csodáltam, hogy az a sok erőfeszítés, amit beletett, nem járt sikerrel.

Orvosként az élettant tartom iránymutatónak és abból vezetem le azt, hogy a háromszori étkezés, amire a testünk ki lett találva. az inzulinszint napi természetes ingadozása nem olyan, amit bizonyítani kell, egyszerűen mindenki teste így működik. A tüdő és a máj működését sem kell bizonyítani. Tudjuk, hogyan működik és tudjuk, hogyan tudunk rá vigyázni, pl. nem dohányzás, moderált alkoholfogyasztás stb. Ugyanez igaz az anyagcserére is.

Kérdésként kaptam, hogy mutassak kutatást, ami ezt alátámassza. Tudom jól, hogy hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy amit mondunk, amellé oda kell tenni egy kutatást és akkor lehet az igaz. De nagyon fontos azt is nézni, hogy az a kutatás mennyire valid, ki kutatta, milyen csoportban, pontosan mit és annak mi a tudományos értéke. Számomra az iránymutató az UpToDate, amely a tudományosan elfogadott kutatási eredmények gyűjtőhelye, számomra szakmai Biblia. Nincs olyan kutatás, amely az étkezések gyakoriságát vizsgálta. Azt sem, hogy az ötszöri étkezés jó, azt sem, hogy a három, vagy több. Egyelőre ez a helyzet, biztosan lesz erre kutatás.
Azt azonban látni, hogy a haladó intézmények, irányelvek már egyre többen mondják ezt és azt gondolom, pár év és nem lesz ilyen "izgalmas" már ez a téma, mert ez lesz az elfogadott irányelv.

Addig is ajánlom a Mayo Clinic alábbi cikkét.
A Mayo Clinic az Egyesült Államok vezető egészségügyi centruma egyenesen a cukorbetegek diétáját ajánlja mindenkinek, aki fogyni szeretne:

www.mayoclinic.org/diseases-conditions/diabetes/in-depth/diabetes-diet/art-20044295
Azt mondja, hogy a cukorbetegek diétája a legjobb mindenkinek, aki fogyni szeretne. Egészséges és biztonságos módszer, meghatározott mennyiségben tartalmazza a legegészségesebb élelmiszereket és hangsúlyt helyez a rendszeres időközökkel való étkezésre. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen a vércukorszintünk. Amennyiben többször, ill. össze-vissza eszünk, az hirtelen vércukorszint ingadozásokat okoz, aminek súlyos következményei lehetnek mind rövid, mind hosszú távon. Kiegyensúlyozott vércukorszintet biztosít, ha egészségesen és rendszeres időközökkel táplálkozol. Ehhez a legalkalmasabb a napi 3 étkezést javasló diéta, ami segít abban hogy a tested által termelt inzulint a lehető legjobban tudd hasznosítani.

Még egy felvetésre szeretnék reagálni. Az Alakorvoslás program a saját szakmai programom, amelyhez ajánlom a saját termékcsaládom. Ezzel együtt a blogomon, cikkeimben, videós anyagaimban, nem azt mondom, hogy gyere vedd meg a termékeim és lefogysz. Ahhoz adok segítséget, hogyan csináld ezt magad. Ebben a cikkbe sem azt írtam, hogy fogyaszd a termékeim, hanem azt, egyél háromszor. Hiszem azt, hogy nem kell semmi ahhoz, hogy fogyj, csak természetes táplálkozás és az élettani alapok ismerete, ebben tudok segíteni és ebben segíteni. Akinek ehhez szüksége van egy komplex programra és egy plusz segítségre, mankóra, hogyan is csinálja pontosan, annak tudom ajánlani a programom és a termékeket is. De pl. ha a programhoz csatlakozol egyszeri díjért az sem jelenti, hogy meg kell venned a termékeket. Nem az fogyaszt, viszont segít, hogy könnyű legyen a diéta, ne legyél éhes és segít még hatékonyabbá tenni a zsírvesztést. Ehhez pedig van tudományos study, a hatását vizsgálták és tudományos cikkben publikálták a kutatók.

Köszönöm még egyszer a sok kommentet. Jön a második rész is, remélem az is érdekes lesz. :)
süti beállítások módosítása