Györgyi története: "Kitti szakmai segítségével sikerült, ami egyedül nem"

2019. augusztus 27. - dr. Farkas Kitti

Mindig nagy öröm számomra, amikor egy programos elküldi nekem a történetét és megismerhetem, milyen céllal kezdte el a programot és hogyan sikerült elérnie. Mivel a program otthon, önállóan végezhető, ezért az ilyen beszámolókból kapok közvetlen visszajelzést is, és ez mindig óriási élmény nekem. _ooo0454_1.jpg

Györgyi története azért tetszett nagyon, mert a mozgás és a sport szeretete nagyon fontos és különösen jó volt olvasni, hogy aktívan tölti a nyugdíjas éveit. Mindent megtesz, hogy fitt és energikus nagymama legyen, figyel magára. A testsúlya egészséges, normál tartományban volt, de magas volt a testzsír százaléka. Megpróbálta a táplálkozással, extra mozgással maga csökkenteni, és ugyan fogyott, de a zsírvesztés nem sikerült, ami sajnos gyakori probléma. Ekkor döntötte el, hogy megpróbálja az Alakorvoslás Programot.

Ismerjük meg Györgyi történetét, lássuk, hogyan sikerült neki!

67 éves vagyok, nyugdíjas. Van két unokám és elég aktív életet élek. Mindig sokat mozogtam és sportoltam és ez most sincs másképp. Rendszeresen túrázom, tornázom, uszodába járok, néha még biciklire is felpattanok. Nincs olyan hét, hogy ezek körül valamelyik kimaradna az életemből. 

Szeretem olvasni az egészséges életmóddal kapcsolatos cikkeket, ajánlásokat, és külön örülök annak, ha valakinek sikerül egy eredményt elérni. Azt azért el kell mondjam, hogy minél többet olvas az ember a témában, annál kevésbé tudja, hogy mit is kellene csinálni, mert százan beszélnek és ezerféle dolgot mondanak.

Nem tartottam magam túlsúlyosnak, 167 cm vagyok és általában 63-65 kg között mozog a súlyom. De zavart a hasamon az úszógumi, mozgásban is, nem voltak kényelmesek a ruhák és felhívták a figyelmem rá, hogy nem is egészséges a hasi zsír.

Januárban elhatároztam, ahogy a fél ország is, hogy ideje változtatni ezen. A sportot és a mozgás intenzitásának növelését választottam, mint megoldást. Keményen, sportos hónapot terveztem be, vettem egy havi wellness bérletet és belevágtam.

Az indulási súlyom 65 kg volt, a testzsír százalékom 33,2%.

Egy hónap alatt 17 km-t úsztam, 143 km-t túráztam és 11 órát szaunáztam.

Milyen eredményt értem el 30 nap alatt? Fogytam 3 kg-ot és a testzsír százalékom 34,1% lett. :(

Nem örültem neki. Lehet „kisebb” voltam, de azt éreztem, amit a számok igazoltak, hogy a hasam ugyanolyan, a zsírpárnák nem tűntek el. Csalódott voltam.

Már korábban olvastam az Alakorvoslás programról. Ezek után most jobban odafigyeltem és újra elolvastam. A részletes leírás megragadta a figyelmemet. Különösen az a rész, ahol említi Kitti, hogy a napi 5, étkezés helyett a 3 lenne a helyes. Először furcsállottam, hiszen évek óta mindig az ellenkezőjét hallottam, olvastam. Soha nem voltam nagy „ételfaló”, de bizony az étkezések között ettem ezt-azt és reggelire tettem a fő étkezést, hogy legyen energiám az egész napra. Ugye a mondás így szólt: egyél reggel, mint a király, délben, mint a polgár és este pedig mint koldus.  Ez talán az első tévhit, amit Kitti mond, hogy felejtsünk el.

A programot többször is végig olvasva, a legjobban az motivált, hogy ez egy alakorvoslás, fogyási program, de van egy számomra nagyon-nagyon megragadó része, mégpedig a zsírcsökkentés! Vagyis, hogy a zsírból lehet fogyni!

Mint említettem, járok tornázni egy női tornára, ahol rendszeresen, havonta van mérés: súly és testzsír százalék. Nekem ez mindig 32-34% között mozgott! Bármennyire is ettem zöldséget, gyümölcsöt, nem ettem kenyeret, nem ettem sütemények tömegét,  ittam sok vizet, kilométerek voltak a lábamban, nem dohányzom,  ez az értékem mégsem mozdult el a helyéről.

Gondoltam, teszek egy próbát. Hátha lecsökkenhet a testzsírom.

Május 5-én kezdtem újra, immáron szakmai módszer szerint. A testzsír százalékom 32,8% volt induláskor (érdekes, hogy a januári hónap után, amikor visszatértem a normális hétköznapokhoz, csökkent, ez is igazolja, hogy nem jól csináltam, amikor magam estem neki.)

Elkezdtem az Alakorvoslás program EASY szakaszát, nekem a SPEED túl keménynek tűnt, és nem sietek sehova. Pontosan betartottam az ajánlásokat. Eleinte furcsa volt, hogy nem reggelizem úgy, mint eddig, de a Shake és a délig „hanembíromki” akkor eszem egy MedWay szeletet, kezdett beválni. Az étkezéseimet háromra redukáltam és úgy, hogy az étkezések között 5 óra teljen el. Vagyis reggel az elmaradhatatlan kávéval kezdtem a napot, amit mindig tejjel vagy tejporral iszom. Majd 8-kor megittam a Shaket tejjel – ez kb. 3 dl volt. Ebédig többször ittam vizet. 30 perccel az ebéd előtt megittam vízzel ismét a Shaket és utána 1-kor ebédeltem, rendes ételt. Sok csirkét, halat, salátát. Ebéd után ittam egy kávét, néha egy kis gyümölcsöt, fagyit, amit a program ebéd után itt megenged.shutterstock_388852648.jpg

A vacsorát próbáltam kitolni 7 óráig.  Hiszen nyár van, tovább vagyunk fent, süt a nap. Estére amúgy sem kívántam enni a melegben. Nagyon sokszor a vacsim az egyik kedvenc receptem volt a programból, a krémtúró, fahéjjal, citrommal és reszelt almával. Ha nem ezt ettem, akkor halat, zöldséget, sajtot, és rengeteg salátát. A szénsavas vizet kihagytam helyette csapvizet ittam. 3 liter vizet készítettem be reggelenként a hűtőszekrénybe, amibe tettem egy  egész citromot feldarabolva, fél uborkát, szintén darabolva és pár menta levelet. Ezt ittam egész nap. 

Nyáron nem igen jártam a szokásos női  tornára. Utazások tették ki a programjaimat, de a termékeket vittem magammal és igyekeztem a már jól beépült szabályokat megtartani. Persze több volt a kilengés, de tetszett Kitti hozzáállása, hogy nem a nyaraláson kell fogyózni. Nem is tettem.

A mozgás továbbra is az életformám maradt, júliusban például 44 kilométert bicikliztem 3 és fél óra alatt, úsztam a Balatonban és persze a sok gyaloglás.

Mi lett az eredményem?  Meglepődtem, de tényleg: NAGYON! anyu_1.jpg

Augusztus 12-én elmentem a szokásos tornára, ahol lemérettem magam. Ez az Alakorvoslás program elkezdése után 3 hónappal történt.

A súlyom 2 kilóval lett kevesebb, de viszont a testzsír százalékom:  32,8 százalék helyett csak 28,1 % lett!!! Nem hittem a szememnek! Bár éreztem magamon a változást, a hasam szinte eltűnt, már amennyire ebben a korban lehet. Közben pedig még energikusabb voltam és nagyon jól éreztem magam a bőrömben. De ez a 28,1 % minden képzeletemet felülmúlta.

Elértem a célomat, vagyis zsírból fogytam, az ALAKORVOSLÁS programmal!

Nagyon jól érzem magam, rengeteg energiám van!

Figyelemmel kísérem a New Life szakaszt, mellyel szeretném megtartani a jelenlegi állapotomat.

Szeretném megköszönni Kitti ezt a programot, az élő videós tanácsaidat, étrendet a rengeteg szuper recepttel, és az előttem lévők sikertörténeteit is, ami nagyon jó motiváció volt belevágni. Remélem az én történetem is segítséget nyújt valakinek.

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

Szeretnél te is végre lefogyni? Csatlakozz itt és kezdd el még ma: https://alakorvoslas.hu/csatlakozas/nem-kivalasztasa

Szeretnél többet megtudni az Alakorvoslás Programról? Kattints ide: www.alakorvoslas.hu 

Neked is sikerült elérni a célod? Küldd be nekünk a fogyástörténeted és ha megjelentetjük, küldünk egy doboz terméket ajándékba, valamint meghívunk egy ingyenes BIA mérésre dr. Farkas Kittinél.

További információ itt: https://alakorvoslas.hu/oldal/oszd-meg-velunk-fogyasod-tortenetet 

Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr8415026508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.