Gabi fogyástörténete: "Meg tudtam tartani az eredményt"

2018. október 20. - dr. Farkas Kitti

Gabi, a férjem asszisztense, elsőként próbálta ki az Alakorvoslás Programot. Sikeréről olvashattok itt az első 4 hét után, majd a célja elérését is megírta itt. Rendszeresen látom, általában nővér ruhában, de a minap utcai ruhában csíptem el és valami döbbenetesen jól néz ki. Megkértem, mesélje el, hogyan érzi magát azóta, hogy lefogyott. gabi_1.jpg

Gabi története az álomsúly elérése után: 

Ahogy elértem azt a súlyt, amit szerettem volna, 70 kg helyett 60 kg-ot, úgy éreztem, nem kell többet mérni magam. A program során megtanultam azt a szabályrendszert, amivel tudom tartani a súlyom és őszintén szólva nem is tudnék már másképp étkezni. Nagyon jól érzem magam így, ezt szeretném megtartani. Négy hónapja történt ez és tartom a súlyom. Nyáron természetesen volt kilengés, elmentünk nyaralni, többet ettem, nasizás is volt. Azóta is vannak alkalmak, amikor többet eszem, desszertezem, de ez így van teljesen jól. 

Megtartottam reggelire a Shaket, egy nagy doboz natúr joghurtba keverem bele, nagyon szeretem. De nem iszom már ebéd és vacsora előtt. Ebédre tartalmasan ebédelek, általában a munkahelyi kifőzdében, és figyelek arra, hogy sok fehérjével és mindenképpen legyen benne szénhidrát. Vacsorára könnyűt, kevés szénhidráttal, de egy normális adag vacsorát jelent ez is. Vacsi  többnyire otthon van és főzök, hiszen az egész család otthon eszik. Heti kétszer járok biciklizni, plusz személyi edzőhöz is, előtte szoktam egy snack étkezést is, ez néha az áfonyás, vagy epres szelet. Tele vagyok energiával, ez kell is a munkámhoz, mert nagyon hajtós, plusz a család, kislányom iskolás, férjem sokat utazik. Kell az energia. 

Soha nem hordtam 38-as nadrágokat, most viszont azt vettem, mert minden ruhám kifogytam. Nagyon sok dicséretet kapok és ez nagyon jól esik. A program alatt sokat hallottam, hogy ilyen intenzív fogyás után majd úgyis vissza fogom szedni. De bíztam Kittiben, hogy tartós megoldást fogok kapni és így is lett. Tartom a keretet, ami tulajdonképpen az, ahogy táplálkozni kellene és így tartom is a súlyomat. 

Mit ad szerintem a program? Visszavezet és megtanít arra, hogyan kell úgy táplálkozni, hogy csinos és energikus legyen az ember, Mindezt úgy, hogy élhető is, nincs külön koszt nekem és a családnak, nincs komoly külön főzés és dobozolás, nincs spártai szigor, speciális élelmiszer. Rendes ételek, normális életvitel. 

Az RMC-ben egy forgatáson: 

img_7551.JPG

Az Alakorvoslás Program egy egyedülálló fogyókúrás módszer, amelyet dr. Farkas Kitti dolgozott ki. Újszerű megközelítéssel, tudományos háttérrel és különleges, csak a program keretében kapható természetes táplálék kiegészítőkkel segít a fogyásban. Csatlakozz az Alakorvoslás programhoz, tanuld újra, amit a fogyásról tudsz és érd el azt az alakot, amit mindig is szerettél volna.

Szeretnél te is végre lefogyni? Csatlakozz itt és kezdd el még ma: https://alakorvoslas.hu/csatlakozom 

Szeretnél többet megtudni az Alakorvoslás Programról? Kattints ide: www.alakorvoslas.hu 

Neked is sikerült elérni a célod? Küldd be nekünk a fogyástörténeted és ha megjelentetjük, küldünk egy doboz terméket ajándékba, valamint meghívunk egy ingyenes BIA mérésre dr. Farkas Kittinél.

További információ itt: https://alakorvoslas.hu/oldal/oszd-meg-velunk-fogyasod-tortenetet 

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr1014312627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.20. 21:00:32

Hm... vajon ez is write only blog vagy itt választ is lehet kapni?

Mi van akkor, ha cukros (IR-es) vagyok, sikerül 110 kilóról lefogynom 102-3 környékére úgy három hét alatt, pusztán attól, hogy vettem egy biciklit és heti átlagban 100-150km-t bicikliztem, majd a fogyás hirtelen megállt és az elmúlt két és fél hónapban talán még egy kilótól sikerült úgy-ahogy megszabadulni... Az étkezésem kb. semmit sem változott évek óta. (nem tartok diétát, ez tény)
De azért az furcsa, hogy ennyire megakadt a folyamat, holott nem ettem többet, mint a biciklizés megkezdése előtt. Különösen azért furcsa a dolog, mert tavaly egy heti koplalástól lementem 90 kilóig, ami télre visszajött 109-110-ig, de onnan nem híztam tovább, pedig nem ettem kevesebbet, nem ettem mást...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.20. 21:02:27

Hmmm...

dr. Farkas Kitti

52 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Miért is érzem úgy, hogy már megint egy spam blogra tévedtem? (gyk: olyan blognak álcázott hirdetőfelületre, ahol a hirdető a saját vállalkozását reklámozza úgy, mintha blogot írna)

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2018.10.21. 08:48:51

@Le a spammerekkel: Szívesen válaszolok a kérdésekre. A blogomban két célt szeretnék elérni, egyrészt tanácsaimmal, orvosi témák közérthető kifejtésével segíteni azoknak, akiket érdekel a téma. Azt gondolom már ezzel sokat tudok segíteni.
Másrészt a vállalkozásom kapcsán bemutatni történeteket és néha picit bővebben beszélni arról, miért csinálom ezt.

A konkrét kérdésre visszatérve, azt nem tehetem, hogy itt kezdek rendelni, ennek van egy szakmai oka és van egy jogi oka is. Szakmailag az, hogy sok mindent vissza kellene kérdeznem, nemet, életkorod, táplálkozási szokás, mit jelent pontosan az IR, mikor , hogyan diagnosztizálták, milyen értékkel. Itt viszont ezt nem tudnám megválaszolni, aminek jogi oka van.

Ezért azt szoktam tenni, hogy általános tanácsot adok. IR-ként is ajánlom azt a módszert, amiről beszélek, erről hamarosan írok is egy cikket ide, érdemes visszalátogatni.
Egyébként pedig két cikkben találod részletesen bemutatva, hogy mi az, amit javaslok, az egyik az ötszöri étkezés helyett egyél háromszor (reggel fehérje, ebéd fehérje és szénhidrát, este fehérje, kevés szénhidráttal.) Valamint a fogyókúra nélkül nincs életmódváltás cikket, amiben elmondom, hogyan érdemes nekiállni. A mozgás nagyon szuper, fogyás szempontjából az a legjobb, ha reggel éhgyomorra tekersz lassú, közepes-intenzitással.
Ha a konkrét programra étrendekkel, részletes módszerrel vagy kíváncsi, tudsz az oldalon csatlakozni és ha bármikor szeretnél személyes konzultációt pluszban, arra is van lehetőséged.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.21. 10:44:37

@dr. Farkas Kitti: akkor bocs... csak már "kicsit" teli a búrám (lásd nickem) azokkal a rohamosan szaporodó spam blogokkal, amik blog címén reklámozzák a saját szemetüket (kinai ócskaságok, dilettáns életmód tanácsadók stb.) és így első nekifutásra ez is olyannak tűnt. :(

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.21. 10:51:32

@dr. Farkas Kitti: hmm... a konkrét provok... izé... témára visszatérve... :)
Ha reggeli nélkül elmegyek biciklizni, akkor az induláskor 5.5-6.5 közti cukor felmegy 9-10-ig is... Erre már megvan a magyarázat: menet közben hipo, a májból cukor szabadul fel, de az inzulin rezisztencia megakadályozza, hogy normál tartományban maradjon a cukorszint.

Viszont, amit tényleg nem értek, de ez vadonatúj dolog: miért áll meg a hízás és a fogyás is egy idő után, azonos életmód, táplálkozás mellett? Az inzulin túltermelésnek mintha lenne valami köze hozzá, hogy a fogyás megáll a plusz mozgás ellenére, de a hízás??
Én úgy képzeltem, hogy ha több energiát viszek be, mint amit elhasználok, az folyamatos hízást eredményez...

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2018.10.21. 15:41:37

Nagyon sok oka lehet, nincs rá egy válasz.
Egyrészt van egy természetes magyarázat, a fogyás üteme hullámzó, lemegy, majd stagnál, majd megint elindul, ez egy természetes folyamat.
Meghatározó az is, hogy a kalóriadeficit, hány részre van elosztva és mi az összetétele (az összetétel borzasztóan fontos!). Aztán függ az anyagcsere állapotától, az IR kezelésétől.
Ami szintén nagyon fontos az, hogy milyen a test összetétele: zsír, izom, sejten kívüli vízállomány stb. Ezt én BIA mérő segítségével nézem a pácienseknél és elemzem. Látod a fogyástörténetekben az értékeket, mindig beleteszem, hogyan néztük mérésről mérésre.
Túlik az edzés intenzitásán is.
Ezek a leggyakoribb okok, de az, hogy nálad miről van szó, így nem tudom megmondani, az csak személyesen lehetne végignézni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.21. 16:42:34

@dr. Farkas Kitti: köszi, nekem már ez is elég, mert néha már kezdtem azt hinni, hogy én nézek el valamit nagyon csúnyán.

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2018.10.22. 09:37:36

Örülök, ha segíthettem. Sok sikert a célodhoz.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.22. 11:17:32

@dr. Farkas Kitti: köszi. Sajnos nem cél, kényszer: elmászott a cukrom, de nagyon, laborban az egy évvel korábbi 6 körüli helyett 9 körülit mértek éhgyomorra és a HbA1c is elég ocsmányul nézett ki... nem mondom, hogy bepánikoltam, de azért rosszul esett. :D

dr. Farkas Kitti · www.alakorvoslas.hu 2018.10.23. 09:19:15

@Le a spammerekkel: Elhiszem. Pánikolni nem is kell, csak tenni ellene, és ezt csinálod is, szóval hajrá. Ez a cél és ehhez kívánok minden jót!
süti beállítások módosítása