Várandósság és hízás - a kismama és a gyermek egészsége a tét

Kulcs az egészséges súlygyarapodás

2018. július 01. - dr. Farkas Kitti

Mióta elindítottam az Alakorvoslás Programot egyre több kismama keres meg különböző, túlsúlyra vonatkozó kérdésekkel, ezért döntöttem úgy, hogy a blogon írok erről. A sors ráadásul úgy hozta, hogy az édesapám dr. Farkas Béla és a férjem, dr. Csermely Gyula is szülész-nőgyógyász főorvos, így aztán, ha akarnék, se tudnék elugrani a téma elől.

Kezdjük ott, hogy a kismamák esetében a testsúly kontrolljának különösen fontos szerepe van, mivel a teherbeesés esélye, a várandósság kimenetele, a kismama és az újszülött egészsége szempontjából is problémát jelenthet a túlsúly. Mindezzel a legtöbben tisztában is vannak. Ugyanakkor azt már kevesebben gondolják végig, hogy a kockázatok elkerülését már a várandósság előtti időszakban el kell kezdeni.

Ha döntünk arról, hogy babát szeretnénk, akkor érdemes tudatosítani magunkban: már a fogantatás előtti időszakra is igaz, hogy nem csak a saját egészségünkért vagyunk felelősek, hanem rövidtávon a magzat, hosszú távon pedig a születendő gyermekünk egészségére is hatással vagyunk. Ezért már ekkor több figyelmet kell szentelnünk arra, hogy odafigyeljünk a testünkre. A rendszeres, változatos, kiegyensúlyozott étkezés, és szükség esetén a túlsúlytól való megszabadulás ilyenkor fontosabb, mint valaha.

shutterstock_397411360.jpg

Hogy pontosan miért?

  1. A jelentős túlsúly megnehezíti a megtermékenyülést. A petesejtek körül túl sok zsír ugyanis felboríthatja a sejtek anyagcseréjét, ami csökkenti a fogantatás esélyét, illetve növeli a magzat elvesztésének kockázatát. Emiatt van az, hogy az elhízással küszködők esetében sokszor nehezen jön össze a baba, illetve mesterséges megtermékenyítés esetén is többször kell próbálkozni.
  2. Azok, akik a várandósság előtt nem változtatnak az életmódjukon, kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy a várandósság alatt nagyon el fognak hízni. Ezt sokkal jobb ideje korán megelőzni, mint később küszködni vele.
  3. A várandósságot nagy túlsúllyal indítani komoly kockázat a leendő kismama és a magzat számára. Az induló többletsúly mértékétől nagyban függ a kismama egészsége, így például a terhességi cukorbetegség kockázata már egy kisebb túlsúly esetén is fennáll, de extrém elhízás esetén egész biztos, hogy kialakul. Később, az elhízott várandósoknál sokkal gyakoribbak a kialakuló betegségek: a magas vérnyomás, a fehérje ürítés, és a császármetszés szükségességének aránya is jóval magasabb. Továbbá nő a trombózisveszély, a tüdőembólia kockázata, ill. műtét után elhúzódó a sebgyógyulás.
  4. A felsorolt egészségi kockázatok a gyermeket is érintik majd, bizonyos betegségek kockázata az ő esetükben is nő: fejlődési rendellenesség, fiatal korban kialakuló cukorbetegség, keringési betegség, akár szívbetegség lehet a következmény.

Mindebből következik, hogy az ideális az lenne, ha szükség esetén már a várandósság előtt történne egy súlyvesztés. Hiszen később, az elhízásból adódó problémákat már jóval nehezebben fogjuk tudni kezelni. Tegyünk meg mindent magunk és leendő gyermekünk egészsége érdekében már a fogantatás előtt. Ez a gyermekvállalásra való felkészülés legfontosabb része.

Az Alakorvoslás Kismama Programja dr. Farkas Béla szülész-nőgyógyász főorvos és dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász főorvos, magzati ultrahang specialista szakmai segítségével készült.

Az Alakorvoslás Kismama Programról további információkat találsz itt: https://alakorvoslas.hu/oldal/kismama-program

A bejegyzés trackback címe:

https://alakorvoslas.blog.hu/api/trackback/id/tr1714085255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.